[im] Öninterview

[Levente Sándor Szabó]

Öninterjú válságok tükrében


Alig hallani rólad, mintha nem is léteznél.

-Az utóbbi 10 év igen megeröltetett. Írtam egy könyvet, magánkiadásban
megjelentettem, majd visszavonattam a polcokról. Végül elfogadták a
jelentkezésem az egyetemre, elvégeztem.

Visszavonattad? Egy regény nagy dolog, egy egyetem elvégzése már kevésbé,
nem?

-Én nem vagyok Budapesti. Egész eddigi működésem diverzáns válaszokat
produkált az úgymond kultúrált rétegnek.

-De régen Budapesti voltál..

⁃ Igen. 30 éve nem. Amikor kiköltöztünk a külvárosba, ez a hely még falu
volt. Magas vékony stác voltam, ilyen pesti kényelmiség. Az iskolában pesti
srác voltam, nem illettem a képbe. Itt a tréningnadrág melegítőfelső volt a
divat, sporttagozatos iskola volt. Ez később a gimnáziumban már
megváltozott.

⁃ Sportoltál?
⁃ Módjával. Első voltam a tornasorban, mondták milyen jó atléta lennék!
Elkezdtek edzeni, de nem volt kedvem hozzá. Mivel nevetséges voltam falun
városiElvégeztem a kötelező feladatokat, de focizni nem szerettem.  Ez nem
egy intelligens sport, a sportok többsége nem is erről szól, de könnyű vele
indulatokat kelteni. Valahogy nevetségesnek tűnt az egész metódus. Az ember
felszívja magát, most megmutatom, hogy erre vagyok képes meg arra,
bebeszéli magának, hogy példát mutat, meg bizonyít, legyőzi a másikat. És
ha győz ő a jobb, de, hogy jó e valójában az örök kérdés? Mozogni kell, de
mondjuk nyolc órában takarító vagy, nem biztos, hogy jólesik, hogy
sulyoklják, hogy nem mozogsz eleget.

Olyan fickó vagy, aki mindíg ingatja a fejét, mintha nem lenne jó semmi.

⁃ Én a fiatalságomat rosszul éltem meg. Az apámnak volt egy kis étterme,
elsőként csinált házhozszállítást. Nem voltunk dúsgazdagok, de az átlaghoz
képest jobban. Ez a rendszerváltás utáni időszak volt, sok munkanélkülivel,
éppen csak kezdtek bejönni a nagyvállalatok. Én gizdának számítottam a
gimiben, egy ideig összejártunk mi egy súlycsoportúak. Az apám fejét
elcsavarta az egyik pincérnője, a házasságuk tönkremennt. Csúnya vállás
volt. Én az anyámmal maradtam és az öcsémmel. Az addigi polgári
körülményeket felváltotta a lakótelepi környezet. Elszegényedtünk egész
pontosan. A lassan kialakult iskolai kapcsolataim hirtelen felbomlottak.
Nem volt pénzünk például mobiltelefont venni, vagy bejárni Pestre
felfedezni az éjszakát, mint a gimnazisták többsége. Egy társadalom
kivállói sokszor a legnagyobb gazemberek is. A “proletárságért, panelproli
ért” szintiszta segítséget kaptam az úgymond jók tól. Amfetamint, Mdma t,
nyugtatókat. Az volt a segítség tőlük. A burzsujságomért az új lakótelepi
környezetben ugyanúgy meg kellett fizetni. A narkotikumok volt a béke
zálloga, de tulajdonképpen dekonstruáltak.

-Akkor ez nem egy tréfa dolog volt.

Nem. Csöppet sem. Az ország jobbra és balra szakadt éppen, ezzel egyidőben
a családom.  Rabok legyünk vagy szabadok? A suliban az egyik tanár lánya
indította ezt a divatot, a dolog később megbukott, kiderült. Én ebben a
bizonytalan helyzetben meghasonlutam. Rossz volt a tanulmányom, illetve nem
érdekelt akartam is társaságot, nem is. Anyám a maradék pénzén, hogy a
megaláztatásoknak véget vessünk, elvitt engem és az öcsémet Horvátországba
egy hétre nyaralni. Nem szólt bele mit csinálok. Sok kék, sok fehér. Az
első festményem ennek volt köszönhető, egy gemotrikus absztrakt kép volt
bútorlapon, csak ebből a két színből állt. Anyám mondta, hogy vigyem el a
keresztapámnak, ő képzőművész. Elvittem, beszélgettünk és abban maradtunk,
hogy megpróbálom fejleszteni a dolgot, de szigorúan az alapoktól. Azt nem
tudtam, akkor még, hogy magasszintű absztrakciót hajtottam végre.

Volt életterv tehát, mi volt még?

Én innentől elkülönültem és hallgatásba burkolóztam. Iskolát váltottam és
megpróbáltam rendesen leérettségizni. 24 órából 18 at ébren voltam,
próbáltam megszokni a lakótelep sajátosságait, keresve a csendet. Akkor
érkezett ide az Auchan, a Tesco, irdatlan módon épülni kezedett minden. Nem
volt egy nyugodt hely. Éjjel nappal épült valami. Közeben személyi
számítógépek, internet. Csupa új dolog. Ez a képzőművészetet is új
perspektíva elé állította. Végül nemsokkal az érettségi előtt rosszul
lettem. A félelmtől nem láttam. Szkizofreniát állapítottak meg nálam. Mai
napig nem tudom, hogy tényleg beteg vagyok e, vagy csak kezelnek ugyanis
szerintem nincs olyan ember, aki ne félne, az életét eldöntő pillanatokban,
ha hallagtnia kell bűnözőkről, megfélemlítik vagy zsarolják?

Értem. Ez az állapot a későbbiekre milyen befolyással volt?

Semmilyen. Gyógyszert kaptam rá, leérettségiztem és megpróbáltam bejutni az
egyetemre, akkor még főiskolára.
Azt sejtettem, hogy nem fognak felvenni elsőre, de adódott egy lehetőség sz
Óbudán egy művészeti szakképző, ahol el tudtam indulni. Itt remek emberek
tanítottak, Roskó Gábor, Gerhes Gábor, Baksai József. Reklámgrafikus és
nyomdai előkészítő lettem, de a festészet jobban érdekelt. De ez már az a
világ kezdett lenni, ahol látszott, hogy az élet nagyrésze, az üzletek, a
kultúra, az újságírás szinte minden átkerül a nyomtatásból a képernyőre. Ez
az iskola  különben nagyon hasonlított a  Bauhausra. Megismertük a külföldi
trendeket és a mesterek nyomán nagyon európai és egyedi szemlélete volt,
alapvetően békés, de élhetetlen hely volt Magyarország, úgyhogy 2004 ben
elindultam az akkori barátnőm nyomában és két évig Dublinban dolgoztam.

Akkor ez volt az inkább meghatározó számodra?

Amikor megérkeztem volt nálam egy kéthetes retúr és 550 euró. Nem tudtam mi
lesz, tudok e maradni vagy sem. A pénzt szinte azonnal elköltöttem a
szállásra, gyalog és a szerencsében bízva kerestem a boldogulást. Írország
nem a festészetéről híres, de vannak jelentős alkotóik. Abban a bizonytalan
első két hétben felkerestem a Phonix parki modern múzeumot, hogy az
utcakövön kívül mást is lássak. Csodák csodájára Laurie Anderson ba
botlottam. Videóinstallációk, absztraktok, fotómunkák. A bevándorlásról és
az otthonkeresésről szólt. Az írek több, mint fele az Egyesült Államokba
vándorolt, ugyanakkor az Úniós tagságukkal rengetegen be is vándoroltak
hozzájuk, mint én. Erre a helyzetre  Laurie Andersont találták jó
tolmácsnak. Kilépve  a magyar közegből, hirtelen rólam szólt a művészet.
Ez furcsa volt, mert itt nem én alakítottam. Otthon kiállítóként,
szervezőként, performerként voltam jelen, ha rövid ideig is.
Mindenesetre tanultam hirtelen valami fontosat, és a két éves tartózkodásom
alatt még nagyon sok mindent.

Miért hozott újra haza? Gondolom nem a pénz.

Nem. Krimibe illő dolog és persze velem fordulhatott elő csak. Az olcsó
munkaerő és a vele kialakuló korrupció mindkét oldalról. Amikor hazajöttem
két évig kereskedelmi területen dolgoztam, mint grafikus. A 2008 as
recesszió azonban leépített sokakkal együtt. Készítettem közben pár képet,
jártam a kiállításokat. Hirtelen azt vettem észre, hogy akik kijöttek az
egyetemről szinte azonnal eltűntek külföldre sokan meg be sem iratkoztak,
pillanatok alatt kivándoroltak.
Én összesen négyszer próbáltam felvételt nyerni. Egy ideig úgy volt, hogy a
Moholyn képeztetem magam, de van ott valami félreértés a szellemiség és
történelem kontextusában, amit jellemzően a tanulatlanság és
hatalommechanika beárnyékolt. Így maradt a Képzőművészeti.

Intermédia

Igen. Túlzás nélkül. Nem fiatalodtam meg tőle, de láttam, hova járnak a
Laurie Andersonok.

Nem volt rossz 30 évesen beülni az egyetemre?

Nézzd, én a horizonton mozgok, mióta vagyok. A generációm nagyrésze
elvándorolt vagy nagyon bejöttek neki azok az ingerek, amiket kapott és
egymásra találtak valakivel.

Ingerek?

Valamilyen manipuláció. Politikai vagy kultúrpolitikai. Manapság az
identitáspolitika a legmenőbb meg csont hülye fogyasztónak lenni. Azt nem
értik sokan, hogy azt az akaratot, amit népakaratnak hívnak azt nem az
egyén szuverenitása határozza meg, azt diktálják nekik. De nem szeretnék
nagyon politizálni. Rengeteg borzalmat láttam életem során, hogy tudjam egy
programról  mi célt szolgál?

Beszéljünk a munkádról. Most min dolgozol?

Egy bohócon. Ez egy Thuymans kép átirata.
-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <https://lists.c3.hu/pipermail/intermedia-l/attachments/20200809/1af1d851/attachment-0001.htm>