[artinfo] MEGHÍVÓ | Kiválasztás B. | Stúdió Galéria | 2020. február 4. 19.00

Fiatal Kepzőművészek Stúdiója Egyesület fiatalkepzomuveszekstudioja at gmail.com
Fri Jan 31 17:35:51 CET 2020


Kiválasztás (B)
Az FKSE 2019-ben felvett új tagjainak kiállításának második felvonása

megnyitó: 2020. február 4. 19:00
helyszín: Stúdió Galéria
1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.

Az FKSE idei új tagos kiállítása a választást próbálja meg bemutatni. A
kiállítás létrejöttét a szelekcióval való kísérlet előzte meg, melyet a
kiállítók egymás között találtak ki és vezettek le. Az új tagok mindegyike
az eddigi munkáikból, munkaterveikből választott három alkotást, amit
magyarázat nélkül megosztott a többiekkel. Ebből a három alkotásból először
közösen szavazva választottak ki egyet, majd egy másodikat is, amit a
véletlenszerűen egymás között kisorsolt neveik választása határozott meg. A
bemutatkozó kiállítás, így két egységre oszlik, elsőként az egyénit,
másodszorra pedig a közös döntés eredményét láthatjuk majd a
kiállítótérben. Egyik esetben sem a művész saját választását. Habár ez néha
véletlenszerűen összecsenghet, vagy akár mindkét döntéssel ugyanaz a
választás is születhetett. A választás reflexió. Nézőpont közelítésé és
távolítása. Beszél helyettünk önmagunkról, arról, aki alkotta és arról is,
aki választotta.

*******************************************************

Kiállítók: Bozzai Dániel, Cserna Endre, Csocsán Laura, Eiter Tamás, Jagicza
Patrícia, Jeneses Ádám, Kophelyi Dániel, Kortmann Járay Katalin, Maj Ajna,
Mézes Tünde, Perczel Júlia, Zsoldos Anna

Kísérőszöveg: Zsoldos Anna

Cover: Csocsán Laura

A kiállítás megtekinthető: 2020. február 5 - február 15.

Nyitvatartás:
kedd: 14:00-18:00
szerda: 16:00-20:00
csütörtök: 14:00-18:00
péntek: 14:00-18:00
szombat: 10:00-14:00

Facebook esemény
https://www.facebook.com/events/2326039920831336/

-- 

*Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület*
www.studio.c3.hu
Cím: 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
Tel.: +36 1 342 5380
Nyitva tartás: K, Cs, P: 14-18, Szo: 10-14; Sze: 16-20; H, V: zárva


More information about the Artinfo mailing list