[artinfo] Velencei Építészeti Biennále - eredményhirdetés

Csejdy Réka rcsejdy at mucsarnok.hu
Fri Feb 22 18:09:20 CET 2008


SAJTÓKÖZLEMÉNY

2008. február 22. 

A Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjára kiírt pályázat eredményhirdetése

11. Nemzetközi Építészeti Kiállítás, La Biennale di Venezia 2008

Ma délután lezárult a 2008. évi Velencei Biennále Magyar Pavilon produkciós vezetőjére kiírt pályázat második fordulója és megszületett a zsűri döntése.

A velencei Magyar Pavilon kiállításának megrendezésére idén is pályázati úton várta a Műcsarnok a jelentkezőket. A pályázat kiírója dr. Petrányi Zsolt, a Magyar Pavilon nemzeti biztosa, a Műcsarnok igazgatója; beadási határideje február elseje volt. 

A pályázati kiírás a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva idén több újítással egészült ki. A kiírás a kiállítási projekt produkciós vezetőjét kereste, lehetővé téve a jelentkezést építészek, kurátorok, művészettörténészek, illetve művész- és alkotócsoportok számára egyaránt. Csoport esetében megkötésként szerepelt, hogy meg kell nevezni a projekt vezetőjét. Újdonság, hogy ezúttal két fordulóban zajlott a pályázat lebonyolítása, lehetővé téve az első fordulót követően a zsűri előtt, zárt körben zajló prezentációt, illetve a második forduló lezárása előtt az esetleges dokumentációs hiánypótlást. A pályázati kiírásban olvasható volt a zsűri névsora, amely korábban csak a pályázati döntést követően vált nyilvánossá. 

A 2008-as évre meghirdetett produkciós pályázatra kilenc pályázat érkezett a határidő lejárta előtt. A hiánypótlásokat követően a zsűri valamennyi beérkezett pályázatot érvényesnek találta. A pályázatot a zsűri sikeresnek és eredményesnek ítélte: az építészeti biennále történetében ennyi pályázat még nem érkezett, amely tapasztalat fényében a mostani módszer folytatását javasolja a nemzeti biztosnak.

A pályázók listája:

  1.. Pályázó / projektvezető: Király Zoltán – A mi házunk / Otthonteremtési stratégiák (Zalotay Elemér, Ruttkay-Miklián Eszter)
  2.. Pályázó: Csanády Pál – Wesselényi-Garay Andor, projektvezető: Csanády Pál – Build is a Decision (Wesselényi-Garay Andor, Csanády Pál, Novák Ágnes, Ertsey Attila, Pataki Tibor) 
  3.. Pályázó: Bálint Anna, Káli Béla, Tasnádi József / projektvezető: Bálint Anna – Pantheon
  4.. Pályázó: Finta Sándor, Horváth Tibor, Kerekes Gábor, Polyák Levente, Veres Mandy (Alkotócsoport), projektvezető: Finta Sándor – Pavilon
  5.. Pályázó: Arnóth Ádám, Vargha Mihály, projektvezető: Vargha Mihály – táj van, idő van, bor lesz (szüret: pincék és borászatok Magyarországon) 
  6.. Pályázó / projektvezető: Július Gyula – Corpora inSi(gh)th – Köztéri generatív építészet (doubleNegatives Architecture csoport: Icsikava Szóta, Max Reiner, Maróy Ákos, Kobata Kaoru, Higa Szatoru, Narukava Hadzsime)
  7.. Pályázó / projektvezető: Bircsák Eszter – symbiotech (Balla Zoltán, Bircsák Eszter, Gálik Györgyi, Haraszti Gina, Kelner Krisztián, Kovács Zoltán, Sipos Melinda, Szépvölgyi Viktória)
  h.. Pályázó: Bujdosó Attila, Borgulya Gergely / projektvezető: Bujdosó Attila – AUI – architectures, users, interfaces 
  i.. Pályázó: Farkas András - Mehrl Nándor / projektvezető: Farkas András - Köz.tér
A pályázati anyagok megtekinthetők a: www.mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&bien=1&curmenu=502 oldalon, illetve eredeti példányaik valamennyi mellékletükkel kiegészítve a Biennále Irodán.

A lebonyolító által felkért zsűri tagjai voltak: 

Bojár Iván András (művészettörténész, Octogon)

Boros Géza (művészettörténész, Oktatási és Kulturális Minisztérium)

Kálmán Ernő DLA (építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke)

Nagy Bálint (építész, N&N Galéria)

Nagy Tamás DLA (építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékének vezetője)

Szemerey Samu (építész, kurátor)

Z. Halmágyi Judit DLA (építész, EEA Budapest irodavezető)

A 2008-as Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának nyertes pályázata:

  f.. Pályázó / projektvezető: Július Gyula – Corpora inSi(gh)th – Köztéri generatív építészet (doubleNegatives Architecture csoport: Icsikava Szóta, Max Reiner, Maróy Ákos, Kobata Kaoru, Higa Szatoru, Narukava Hadzsime)
A zsűri értékelése a Corpora inSi(gh)th projektről:

“A nyertes pályamű a doubleNegatives Architecture nemzetközi alkotócsoport munkája, amely Július Gyula kurátor vezetésével kerül bemutatásra a velencei magyar pavilonban. 

A japán, magyar és svájci alkotói együttműködésben létrejövő munka a természeti folyamatok által inspirált sejtrendszerű, alulról szerveződés koncepcióját vizsgálja a hagyományosan tervezői irányítás alatt működő építészet határmezsgyéjén. A pavilon épületére alapuló, abból kinövő modell a közvetlen környezetből vett információk alapján, azokra folyamatosan reagálva, evolúciós rendszerként növekszik, és azokhoz alkalmazkodva hozza meg döntéseit. 

A kiállítás fő részét képező építészeti struktúra a szecessziós pavilonnal szimbiózisban létezik, rendszerébe foglalja és újraértelmezi annak tereit és azokból kiindulva a környezeti, valamint a látogatók által generált ingereket is magába építi. A megjelenítés technikáinak segítségével a fizikai tér komplex, költői, élményszerű rendszerré tágul, amiben a nézőpontot és a tájékozódást, valamint a struktúra fejlődését a néző beavatkozása dönti el. Az installáció lehetőséget teremt a történeti építészet, valamint annak kortárs megközelítései közötti összefüggések vizsgálatára, új értelmezési tartományok feltárására. 

A pályamű erőssége, hogy több diszciplína képviselői közötti termékeny együttműködés eredményeként jött létre, ahol az alkotók és a széleskörű tapasztalattal bíró kurátor közös munkája a folyamatosan fejlődő projekt további gazdagodását vetíti előre. A technológia poétikus felhasználása a tervezés folyamatában az invenció mellett az emberi tényező, a személyes részvétel fontosságát emeli ki, új szerepkört felkínálva az építész és a használó számára egyaránt. Mindamellett az építészet egyetemes nyelvén megszólaló installáció szerves részét képezi a lokalitás és az abból kiinduló gondolkodás. 

A zsűri a Corpora projektet gazdag rétegezettsége, fejlődésének lehetőségei és innovatív megközelítése okán javasolja a 11. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának anyagaként. Javasoljuk, hogy a munka továbbfejlesztésében a gyakorlati alkalmazhatóság, a kulturális és szakmai, elméleti kontextushoz való kapcsolódás, az implementáció további lehetőségei és kommunikációja kiemelt súllyal szerepeljenek.” 

A zsűri valamennyi pályázatot zárójelentésben értékel, amely a döntést követő 1 héten belül olvasható lesz a Műcsarnok weboldalán.

A 11. Nemzetközi Építészeti Biennále: Out There. Architecture Beyond Building című kiállítása 2008. szeptember 14-től november 23-ig tart nyitva a Velencei Giardini Pubblici és az Arsenale területén. A szakmai és sajtónapok szeptember 11.,12. és 13-án lesznek.

A Velencei Építészeti Biennále a világ legjelentősebb szakmai kiállítása, ahol a központi pavilonban, illetve a nemzeti pavilonokban jellemzően az építés, a városfejlődés és a szakma jelenét és jövőbeli vízióit - problémáit -, fő kérdéseit elemző, megjelenítő anyagok szerepelnek.

További információ a Velencei Biennáléról: www.labiennale.org

A Magyar Pavilon kiállítására beérkezett pályázatok itt olvashatók: http://www.mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&bien=1&curmenu=502





Gáspár Júlia 
Biennále Iroda Műcsarnok / Kunsthalle 
Budapest, Dózsa György út 37. 
biennaleoffice at mucsarnok.hu 
tel: 460 7000 / 123 
fax: 363 63 35 

Csejdy Réka
sajtókapcsolatok
Műcsarnok / Kunsthalle 
rcsejdy at mucsarnok.hu
Budapest, Dózsa György út 37.
tel: 460 7017 


More information about the Artinfo mailing list