[artinfo] BASIC -- Gyenis Tibor es Koronczi Endre kiallitasa a Budapest Galeria Lajos utcai kiallitohazaban

[BASIC projekt]

    <http://www.koronczi.hu/basic>
Gyenis Tibor és Koronczi Endre Basic című projektjét bemutató kiállítás 
2004. szeptember 8-án nyílik a Budapest Galéria Lajos utcai 
Kiállítóházában. A két művésznek ez az első közös kiállítása, melyet 
barátságukon túl a most bemutatásra kerülő munkák közös kiindulópontja, 
hasonló témája motivál. Mindketten egy-egy nagyméretű fotóprintet és 
egy-egy videót, werkfilmet állítanak ki, melyet a kiállított kép 
elkészülése során vettek fel. S mindkettejük műve a művészeti 
tevékenységen túli privát szférát járja be a direkt történetmondás, 
értelmezés, konfrontálódás, tisztázás szándékával.
kurátor: Bán András
Budapest Galéria Kiállítóháza
(Budapest, III., Lajos utca 158.)
Megnyitó: 2004. szeptember 8. (szerda) 18 óra
Megtekinthető: 2004. október10-ig
hétfő kivételével naponta 10-18 óráig

Gyere el a megnyitóra és...
exkluzív ajándékban részesülsz! <http://www.koronczi.hu/basic>

Nézd meg a weboldalt...
és a projekttel kapcsolatos plusz információkat találsz! 
<http://www.koronczi.hu/basic>

(ezek csak itt lesznek láthatók és csak a megnyitó után)

www.koronczi.hu/basic <http://www.koronczi.hu/basic>
A kortárs művészek gondolkodásmódjához általában hozzátartozik a 
személyes, közvetlen tapasztalatra való reflektálás, a hétköznapi 
megfigyelések, kis témák ikonogáfiájának kimunkálása - ugyanakkor műveik 
mégis alapvetően tartózkodók, többnyire a személyességet kerülők, 
stilizáltak. Ez jellemzi Gyenis Tibor és Koronczi Endre eddigi munkáit 
is. A magánélet egy-egy mozzanatának bejátszása vagy a műnek privát 
dokumentumként való aposztrofálása gyakori gesztus - s a közönség hálás 
is érte, hisz már évszázadok óta gyakorlat azt kutatni az egyes munkák 
láthatón-megnevezetten túli vonásait, enigmáit.
Gyenis Tibor és Koronczi Endre éppen nem eltitkolni kíván a Basic 
projektben. Elmondják a művek létrejöttének okait, bemutatják és a 
művekbe bevonják elkészülésük módját, néven nevezik a felkért 
résztvevőket, a mű részének tekintik az előkészítő személyes kommunikációt.
A Basic gondolata a kiállítás előtti őszön fogalmazódott meg, egy olyan 
időszakban, amikor mindkét művész élete súlyos válságba került: 
megoldatlan személyes problémáik, elsősorban párkapcsolatuk krízise, s 
emiatt gyerekükkel, barátaikkal újrarendeződő kapcsolathálójuk, a napi 
életvitel drámai átszervezése egyfolytában a napi munka elé tolakodott, 
idejük-gondolataik-figyelmük nagyobb részét lekötötte. Ekkor vetődött 
föl: miért ne lehetne éppen azt tematizálni, ami leginkább 
foglalkoztatja őket?
Az ötlet amilyen evidensnek tűnt, épp annyira kockázatos is volt. 
Közvetlen módon beavatni a személyes sors apró - bár a résztvevőknek 
megrázó - történéseibe a nézőt: nem válik közhelyessé, unalmassá, mint 
az emberek magánélete általában a kívülállók szemében? Mitől válik 
érintetté a néző? Nem válik-e az igazmondás hamissággá a közvetítő 
médium által (mint a tévében is, annyiszor)?
E kételyekre nem elegendő valami ilyesfajta válasz: de majd mi 
mélységesen, végletesen őszinték leszünk! Egyrészt, mert a művészek 
végülis hosszas munkával egy narratívát munkálnak ki, s a 
történetmondásnak, a képalkotásnak akárhogyis megvannak a maga 
szabályai, paneljei. Másrészt pedig azért lett maga az őszinteség témává 
már a műkészítés első heteiről, mert a készítés folyamata alatt a 
történetmondók is változtak, továbbgördült az életük, s ezáltal 
változott a történet is bennük. Sőt, maga a képkészítés is belejátszik 
mindebbe: elkerülhetetlenül kimondásokra késztette az érintetteket 
egymáshoz való kapcsolatukban. A művészek arra törekedtek, hogy narratív 
keretbe átemeljék személyes érzésviláguk gyakran ködös, 
megfogalmazhatatlannak tűnő, a kimondások szorongásával terhelt 
gomolygását. A narratív keret eseménytöredékekből, mondatokból, néha 
egészen közhelyes mozzanatokból áll, amely egyértelmű, ám sokrétegű 
képpé fogalmazás felé törekszik. E fokozatosan fölrajzolódó tablón 
személyek jelentek meg (a művészeknek meg kell neveznie azokat a 
személyeket, akikről azt gondolja, valóban meghatározó szerepűek - e 
döntés minden érzékenységével és kockázatával), a személyek kapcsolatba 
kerülnek egymással, míg össze nem áll a háttér (helyszínkeresés), s a 
jelenetben helyükre nem kerülnek a szereplők (jelmezek, kellékek, 
gesztustanulmányok). Mindez a fotózás előtti pillanatban az utolsó 
mozzanatáig kidolgozottan él a művész képzeletében, ám a mag a 
képkészítés váratlan fordulatok tömegét rejti: a tervezhető, mégis 
bizonytalan elemek (világítás, fotós nyersanyag, díszletelemek 
elmozdulása stb.) mindegyike önálló életet él, de a legsúlyosabban 
tervezhetetlen "változók" maguk a szereplők, akik nem csak a művész 
által rájuk ruházott szerepet játsszák, hanem szembesítik saját 
történet-változatukat a szituációval.
A munka három szálon folyt. Egyrészt végig kellett gondolni, hogy ez a 
megközelítés hogyan talál helyet magának a kortárs művészeti 
diskurzusban. Másrészt a résztvevők felkérésével, szerepvállalásukkal 
szinte óráról órára dinamikusan változott a műről való gondolkodás. 
Harmadrészt azonban mindeközben meg kellett találni az alkalmas 
helyszínt, megszervezni a stábot, megoldani az összes járulékos 
technikai gondot. Eközben pedig ebből a számtalan változóból érvényes és 
az eredeti felvetést kibontó, az összes jelenségréteget hordozó képet 
szervezni, méghozzá úgy, hogy mindezen megfontolásokból és történésekből 
majd a néző is átélhető módon részesüljön.
Az eredmény pedig sajátos műfajú kép lett: pszichotabló. A pszichotabló 
bár egyetlen beállítást, egyetlen pillanatot rögzít, több időrétegre is 
rátekint. Az a "kép", amelyet látvánnyá fogalmaz, egyfelől a 
"felismerés" utólagosságából, rátekintő módjából szemlél (amikoris 
rádöbbenünk: ez volt életünk egyik fordulópontja), másfelől a jelenből 
rekonstruál egy pszichológiailag létező ("úgy éreztem, magam, mint 
akit."), ám eseményszinten persze meg nem történt "eseményt". A 
rekonstrukció pedig számos korábbi időréteget "terít" egymásra, apróbb 
történések, drámai pillanatok és csak utólag jelentéssel telítődő 
gesztusok gyűlnek egybe a "döntő pillanat" személye víziójába. A 
pillantás arra a múltbeli képre vetül, amelyben megfogalmazhatóvá válik 
a jelen meggondolásainak motivációja, oka, indítéka. A kép, bár első 
látásra jól értelmezhető jelenetté állt össze, ugyanakkor a képiség 
hagyományainak többolvasatúságán alapszik, jelenkori helyszínen is 
archetipikus elrendezettségű, a pszichológiai folyamatokra referál, a 
képi hagyományokat idézi.
TE KINEK VAGY FONTOS?
<http://www.koronczi.hu/basic> Gyenis Tibor 	Koronczi Endre 
<http://www.koronczi.hu/basic>
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alapprogram, Fovárosi Önkormányzat 
Kulturális Bizottsága, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma