[im] Tértelenítés kiállításmegnyitó

[Zsombor Pólya]

Mélyi József megnyitószövege olvasható és nézhető formátumban:
https://www.youtube.com/watch?v=ByTtAEPMbXM <https://www.youtube.com/watch?v=ByTtAEPMbXM>
Van egy fénykép. Valójában nem is egyetlen fénykép, hanem egy egész sorozat. Egy Maurice Jarnoux nevű francia fotós készítette 1953-ban André Malraux-ról. Malraux neve valaha fogalom volt Magyarországon, ma már Nyugat-Európában is alig ismerik. A harmincas-negyvenes-ötvenes években remek művészeti tanulmányokat, dokumentumkönyveket írt, sok nyelven kiadták regényeit, de legendás figurává azért vált, mert a második világháború alatt hősiesen harcolt az ellenállásban, később hosszú ideig Franciaország kulturális minisztereként működött. A sorozat híressé vált fotóján felülről látjuk Malraux-t egy tágas lakásban, egy íróasztalnak támaszkodik, kezében lapok, kinyomtatott képek. Lába előtt több sorban fotók hevernek, mindegyik egy-egy műalkotást ábrázol, régi szobrokat, reliefeket, rómaiakat és távol-keletieket, ókoriakat és középkoriakat – a képsorok és -oszlopok túlnyúlnak a hatalmas szőnyegen, beterítik a parkettát, egészen az ablakig. Ez a kép lett Malraux képzeletbeli múzeumának illusztrációja. A képzeletbeli múzeum, a musée imaginaire, vagy amivé angolra fordítva alakult, a falak nélküli múzeum, a XX. század egyik legtermékenyítőbb elképzelése az archívumról, olyan elképzelés, amely a reprodukálhatóság korának új szemléletmódját jelenítette meg. Azt a nézetet, hogy a műalkotás többé már nem feltétlenül csupán fizikai tárgy mivoltában létezik, az emlékezet fenntartásának, gondozásának összefüggésében helyettesítheti akár a reprodukció is. Az elméletből leszűrhető, az azt magába sűrítő képről leolvasható, hogy a tárgyak mellett (fölött, között) döntő fontosságúvá vált maga a tárgyak képeit gyűjtő, rendszerező, felmutató, kiállító személy. A befogadó, aki a kétdimenziós fotók segítségével képzeletben berendezheti saját múzeumát. Malraux képzeletbeli múzeumának fogalma néha a mai múzeumvitákban is előkerül. Még ma is kulcskérdéseket, régi dilemmákat elevenít fel: miért pont a fotó lenne az, amely képes közvetíteni a múzeum és a képzelet között? Hogyan lehetséges kétdimenziós eszközzel reprodukálni a háromdimenziós, tapintható szobrot? Hogyan jeleníthető meg fekete-fehér fotón a festmény? Vagy egyáltalán: hogyan reprezentálható fotóval a fotó? Mára egyre inkább metaforikusnak tűnik a képzeletbeli múzeum gondolata – talán mindig is az volt –, és inkább az a kérdés áll a középpontban, vajon hogyan lehet a képzelet, az emlékezet, a leképezés problémáját továbbgondolni egy szinte minden tekintetben digitális korban.
Szegedy-Maszák Zoltán és Pólya Zsombor kiállításán klasszikus módon falra akasztott képek láthatók, mint egy múzeumban. Fényképek keretben, szemmagasságban, megvilágítva. A képeken távolról nehezen kivehető motívumok, közelebbről ismerősebbnek látszó elemek. Egy tér belsejének körvonalai, egy növény. Ha azonban a képeket egy bizonyos szemszögből nézzük – ez a bizonyos szemszög nem közeli, és nem is távoli, pontosan olyan, mint Walter Benjamin titokzatos aura-meghatározása: „egyszeri felsejlése valami távolinak, legyen a jelenség bármilyen közel” – akkor egy képzeletbeli múzeum elemeivé állnak össze. Szegedy-Maszák Zoltán és Pólya Zsombor fotói ennek a virtuális múzeumnak két nézetét kínálják. Egymást mintegy ellenpontozva Malraux felvetését két úton gondolják tovább. Pólya Zsombor munkái maguk is két értelemben a képzeletbeli múzeum részei. Egyrészt triviális módon a múzeumban kiállított képek, műalkotások, illetve azok töredékei jelennek meg rajtuk, Ciprian Muresantól Erdély Miklósig; a művek mellett a falak, a tárgyak jelzésszerűen adják ki a teret. Másrészt ezek a fotók világos, fényes képzelet-terek, amelyekben a néző hamar elveszíti hétköznapi tájékozódó képességét. Borzongató science-fiction filmekben látni ilyen tejfehér világokat, bennük a halál felé közelítve ilyen nagy fényességet.
Szegedy-Maszák képein egymásra helyezve jelenik meg képzeletének és valóságos környezetének emlék-múzeuma. Ha elgondoljuk, valóban ilyen lehet az emlékezet múzeuma: sűrű, összetett, soknézetű. Olyan fényképek ezek, amelyek feltételezik, hogy a néző befogadásukkor időben és térben folyamatosan mozog. E mozgás nyomán változik a nézete, így jönnek létre a képzeletében a térhatású, plasztikus emlékképek. Ezek a képek azonban nem a jövőből vetülnek vissza, inkább mintha az ötvenes-hatvanas évekből származnának; mintha a múlt összetett nézetei csak a legkorszerűbb technikával válnának láthatóvá.
Pólya Zsombornál a régi világ másként jelenik meg az új technika révén: itt a régi művek kapnak új fényt, és válnak egyszerre elrejtett és felmutatott emléknyomokká. Olyan, mintha egy másik huszadik századi képelmélet is idehúzható lenne: Pólya és Szegedy-Maszák munkái nyitott művek. Nem feltétlenül az ecói értelemben és semmiképp sem egyformán. Pólya munkáin mintha egy időkapu nyílna meg, amelyen át a néző elé lépnének a múlt élettelen tárgyai (ez tulajdonképpen nem más, mint a múzeum képzeletbeli definíciója). Szegedy-Maszák képei viszont befelé nyitottak, mintha a néző egy furcsa térbeli kanyarral, egy illuzionisztikus trükkel nyithatna be a kép emlékterébe (ez tulajdonképpen nem más, mint a falak nélküli múzeum definíciója).
Pólya Zsombor munkáiban az emléktöredékek egy külön bejáratú gyűjteményt alkotnak, ahol azonban a gyűjtött darabok helyett a fény révén síkká lapuló terek állnak a középpontban: az érzékelt helyett maga az érzékelés. És ugyanígy, Szegedy-Maszák Zoltán képeit szemlélve is az érzékelés fenomenológiája (mögötte megint egy XX. századi elv) válik hangsúlyossá. Az a befogadói nézet, amely a klasszikus reliefek megközelítéséhez (Hildebrand, ez még a XIX. század) hasonlóan a fotók terében is a közel- és távolnézetet keresi. A néző a kép előtt mozogva, jobbra-balra, le-föl hajolva, a síkot szemmel letapogatva próbálja megtalálni a képtérbe kódolt jelentést – mindez ugyanúgy érvényes Pólya lecsupaszított, szinte már absztrakt világára, illetve Szegedy-Maszák egyre bonyolultabbnak, szövevényesebbnek tűnő, árnyékra épülő világrétegeire.
Valójában egy ponton mindkét alkotó élesen ellentmond Malraux múzeum-elképzelésének, ugyanis Pólya és Szegedy-Maszák művei gyakorlatilag egyaránt reprodukálhatatlanok. A feltárt rétegek nem másolhatók. A helyzetek rekonstruálhatatlanok, egyszeriek. Mégis, a gondolatok továbbgondolhatók, a képek továbbképezhetők. 2012-ben az intézményi és köztéri beavatkozásokkal, a fotó és a film mibenlétének vizsgálatával híressé vált amerikai képzőművész, Dennis Adams elkészítette a Malraux cipői című filmet, rekonstruálva a képzeletbeli múzeum kigondolójának a földre tett képek közötti mozgását. A Malraux-t alakító szereplő, miközben gondolkodik, ott lépked, ül, cigarettázik a földre tett képeken. Adams újrajátszással eleveníti meg a gondolatokat. Bejárhatóvá teszi a képzelet múzeumát, elgondolhatóvá teszi a nézést. Térbeli viszonyrendszerbe helyezi a nézőt, a gondolkodva látót. Belépteti a képzelet múzeumának gondolatába. Egyszerűen itt sem történik más.
A kiállítást megnyitom.


> 2016. febr. 18. dátummal, 14:57 időpontban Zsombor Pólya <polya.zsombor at kepzo.hu> írta:
> 
> TÉRTELENÍTÉS
> Pólya Zsombor és Szegedy-Maszák Zoltán kiállítása.
> 
> Megnyitó:
> Február 19.-én este 6 óra.
> 
> Megnyitja:
> Mélyi József művészettörténész
> 
> Koncert:
> Demény Gergely gitárkoncertje 19 órától.
> 
> Cím:
> ArtBázis
> 1085 Budapest, Horánszky u. 25.
> 
> Nyitva tartás:
> Hétköznap 15-19 óra
> 
> Megtekinthető március 20-ig.
> 
> Pólya Zsombor Tértelenítés című sorozata műtárgyakat és azok környezetét ábrázoló képrejtvényekből áll. A szigorúan komponált, nonfiguratív fénylenyomatokat szemlélve a néző önkéntelenül is beleképzeli magát a képkészítő helyzetébe; igyekszik megfejteni a lencsevégre kapott, ám a képeken nem ábrázolt múzeumi teret és az abban elhelyezkedő műalkotást. Pólya az elektronikus képrögzítő eszközök túlterhelésével készíti rejtvényeit, Szegedy-Maszák Zoltán lentikuláris képsorozatai viszont teljes mértékben az analóg, hagyományos fotokémiai eljárásokon alapulnak. Míg Pólya képein a befogadó az absztrakt kompozíciók mögött rejtőző valóságot, a teret és a látványt keresi, addig Szegedy-Maszák képrejtvényei sokrétegű, túlterhelt “gubancok”; a többnézetű képek előtt sétálva újabb és újabb fénylenyomatok, nézőpontok és látványok válnak láthatóvá. Mindketten tértelenítenek, csak más-más oldalról; a kiállításlátogató távolságtartó pozícióját feladva a képkészítő helyzetébe kell képzelje magát műveik befogadásához.<plakat.jpg>

-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <http://lists.c3.hu/pipermail/intermedia-l/attachments/20160224/872f6edf/attachment.html>