[artinfo] The Leverkühn Equation I BUDAPEST GALLERY I Opening: 22 November, 2018, 6 pm

[Budapest Galéria]

*The Leverkühn Equation*

BUDAPEST GALLERY 1036 Budapest, Lajos utca 158.

Opening: 22 November, 2018, 6 pm

On view: 23 November 2018 – 13 January 2019

Opening speech: Tibor Várnagy


The exhibition includes works by: SÁNDOR ALTORJAI, BADA DADA, VIOLA BOROS,
PÁL GERBER, PÉTER HECKER, SUBSTITUTE THIRSTERS, LÁSZLÓ KARÁCSONYI, JÁNOS
KÓSA, GERGŐ KOVÁCH, BARNA PÉLI, GÁBOR PINTÉR, GYÖRGY ROMÁN, GYULA SUGÁR,
VON URAY AGNES

Curator: GÁBOR ANDRÁSI


“Why does almost everything seem to me like its own parody? Why must I
think that almost all, no, all the methods and conventions of art today are
good for parody only?”

Thomas Mann: Doktor Faustus


For many years now, this exhibition has been set in my visual memory. I
regard the exhibition entitled Visionary Realism, also organized here by me
in 2007 out of works by artists no longer among the living, as its
precursor. It continued to exist in the form of an idea, and it remains a
question if, to quote Mann again, this time from The Genesis of Doctor
Faustus, “the time for this task, which albeit as a goal was set only
vaguely but nonetheless long ago, has come.”

The task: to borrow from Visionary Realism representatives of the grotesque
and the bizarre and of trends going beyond the scruples of composition
based on form, and to complement the exhibition with contemporaries working
in a similar spirit so that Gyula Sugár’s axiom can be valid for the
“historical” works and the contemporary works; namely “Information content
instead of aesthetics.” Thereby, the personal-visionary understanding of
reality, which disregards the schemes of the profession and notions of art
of our time, can encounter the practices which treat the ironic, reflective
system of art production today, the theoretical officiousness surrounding
this system, and the selected medium with equal disdain. Thus, a
conjunction of genre parodies, “over-painted” pictures, banal subjects and
hybrid forms—a conjunction which retains personal traits—can come into
being which contains chapters in the unwritten story of Hungarian bad
painting.

Artists and works began to come to mind, prompted by this idea…but I’m not
phrasing it correctly, this was not quite how it happened, rather it went
the other way around from how it has always gone when I organized
“curatorial” exhibitions. Against the backdrop of day to day work, the
slowly gathering pictorial experiences became interlocked so that finally,
in a good case scenario—but on a sensual-experiential basis—a phenomenon
took shape that can be formulated in words as well.

I believe this is when the time for a task “set long ago” and the test of
pictorial memory arrives: the real meeting of works in Óbuda that were
conceived beforehand, “the one for the other.”

Gábor Andrási


////////////////////////////////////////////////


BUDAPEST GALÉRIA, 1036 Budapest, Lajos utca 158.

*A Leverkühn-képlet*

2018. november 23 – január 13.

Megnyitó: 2018. november 22., 18:00

Megnyitja: Várnagy Tibor

Kurátor: Andrási Gábor művészettörténész

Kiállító művészek: ALTORJAI SÁNDOR, BADA DADA, BOROS VIOLA, GERBER PÁL,
HECKER PÉTER, HEJETTES SZOMLYAZÓK, KARÁCSONYI LÁSZLÓ, KÓSA JÁNOS, KOVÁCH
GERGŐ, PÉLI BARNA, PINTÉR GÁBOR, ROMÁN GYÖRGY, SUGÁR GYULA, AGNES VON URAY


„Miért van az, hogy minden dolog úgy tűnik fel előttem, mint önmaga
paródiája? Miért kell úgy éreznem, mintha a művészetnek majdnem minden…
nem, kivétel nélkül minden eszköze és kipróbált lehetősége ma már csak
paródia létrehozására volna alkalmas?”

Thomas Mann: Doktor Faustus

Ez a kiállítás már hosszú évek óta készen áll a képi emlékezetemben.
Előzményének az ugyanitt 2007-ben általam rendezett – visszhangtalan
– Látomásos realizmus című, már nem élő művészek munkáiból válogatott
tárlatot tekintem. Azóta létezik gondolat formájában; és kérdés, hogy –
tovább idézve Mannt, ezúttal A Doktor Faustus keletkezéséből –
„elérkezett-e immár ennek a bár csak nagyon homályosan, de mégis oly régóta
célba vett feladatnak az ideje.”

A feladat: a tragikus felhangú Látomásos realizmusból átvenni a groteszk,
bizarr, a formaalkotás aggályain túllendülő vonulat képviselőit és hasonló
szellemben működő kortársakkal kiegészíteni a kiállítást úgy, hogy a
„történeti” és a mai munkákra egyaránt érvényes legyen Sugár Gyula
axiómája: „Esztétikum helyett információtartalom.” Ezáltal a valóság
személyes-látomásos, a szakmai beidegződéseket és a korabeli
művészetfogalmakat is figyelmen kívül hagyó felfogása találkozhat a mai,
reflexív-ironikus, a művészettermelés rendszerét, a körülötte zajló
teoretikus fontoskodást és a választott médiumot egyaránt kritikával kezelő
gyakorlatokkal. Műfajparódiákból, „szétfestett” képekből, banális témákból
és hibrid formákból olyan, a személyes vonásokat is megőrző együttállás
keletkezhet így, mely epizódokat tartalmaz a hazai bad painting megíratlan
történetéből.

Az említett gondolat mellé aztán művészek és munkák kezdtek felsorakozni…
de nem jól mondom, nem így volt, hanem fordítva, mint eddig mindig, amikor
„kurátori kiállítást” szerveztem. A napi penzum hátterében a lassan és
sokáig gyülekező képélmények egymáshoz kapcsolódnak, hogy végül, jó esetben
– de rendre szenzuális-tapasztalati alapon – kirajzolódjék belőlük
valamilyen, utóbb már szavakba is fogalmazható jelenség.

Azt hiszem, ilyenkor jön el a „régóta célba vett” feladat ideje és a képi
emlékezet próbája: az előzetesen „egymáshoz gondolt” munkák valóságos
találkozása Óbudán.

Andrási Gábor