[artinfo] Véssey Gábor művei elé

[Zolnyánszki Zsolt]

Véssey Gábor – Jelenetek egy szőke nő életéből – kiállítás

Horváth Endre Galéria – Balassagyarmat – 2017. május 5.

Csordás Zoltán gondolatai



Véssey Gábort régóta ismerem, mindketten festők vagyunk, de a festészetben
eltérő irányokban hajtunk végre némi helyfoglalást. Ennek ellenére, vagy
épp ezért sokat beszélgetünk terveinkről, törekvéseinkről és gyakran a
felmerülő nehézségekről, sőt a kételyeinkről is. Barátságunk a festészet
köré épült, a festészet közös szeretete köré. Ő a figuratív, a geometrikus,
a tiszta szín irányába indult. Expresszivitás és a rajz szeretete jellemzi
tömören műveit. A képei néha rajzokból válnak festménnyé az évek során, és
néha egy festményéből születik az új rajzsorozat ötlete. Termékeny közeg ez
a már kiérlelt festői nyelv, kép a képnek adja benne a kérdést és a
feleletet. Sorozatok születnek benne, amelyeket világos, egyértelmű műfaji
egység jellemez vagy néha Gábort foglalkoztató témák köré lazább
műcsoportok épülnek fel, amelyekben sokszor a téma a kapocs, a rajzok, a
grafikák, a festmények és újabban a szobrok között.

E második csoportba tartozik ez a kiállítás is. A téma a kapocs. Jelenetek
egy szőke nő életéből. Képek a régmúltból és a jelenből. A cím frivol, a
laza hétköznapiság által belengett festményeket sejtet. Korunk egyik
közismert emblematikus szereplője elevenedik meg a képeken. A szőke nő. Ha
még semmit nem láttunk csak a kifejezést hallottuk, már akkor is: kacérság,
báj, humor, erotika lengi körül e jelenséget. Egy életstílus és egy
viselkedés mód körvonalazódik. Mindannyiunkban sztereotípiák kelnek életre.
Dolgozni kezdenek a tudat futószalagján. Beindulva, monstruózus ébredő
gépezetként mozdítják meg hirtelen mechanikus tagjaikat. Egy jellegzetes
acélosan kemény szín úszik be a tudati mezőbe a platina szőke és egy
hanyag, ám határozott mozdulat adja meg a karakter állandó jelzőivel
körülbástyázott személyiség körvonalait.

Hol él e szépség? Nem a földön. A föld felett néhány centivel siklik, és
néha a földet a tenyerébe kapja és rácsodálkozik. Micsoda szépség! A kép
mindannyiunkban benne él. Kéretlenül. Kitől kaptuk? A vágytól, mi
távolságként definiálódik két élet között. A szőke nő komplexumban rejlő
macsós tapintatlanság védekezés, a komplexum lényegét és célját jelentő
vonzás ellen. Mert a szőke nő lényegi tulajdonsága a vonzás. A vonzást,
népmesei elemként magán hordja, mint egy varázslatot. Minden kelléke azért
van, hogy rárajzolja önmagára azt a képet, ami különös, megalkuvást nem
tűrő tökéletessége folytán képes minden szempillantás fókuszába keveredni.

A szőke nő, Móricka, a Székely bácsi és Kohn és Grün és Chuck Norris
rokona, a humor világában. Közös hivatásuk az élet fonákjának,
abszurditásának felvillantása. Megnevettetnek esetlenségükkel, nézeteiknek
tarthatatlan túlzásaival, cselekedeteik unott különösségével. Szóval a
legnagyobb dolgot teszik, ha pillanatokra is, de eszünkbe juttatják azt,
hogy az élet elviselhetetlen könnyűségében is, az ember valójában szabad. A
gondolat mérhetetlen univerzumában élő humor megrázza a testet és ezzel a
gyakran drámai valóságunkba újrarendezi a terepet és valami olyan
üzemanyaggal lát el bennünket, amellyel képesek vagyunk tovább lépni. A
humor a régiek szerint nedv, ami áramlik a testben. Feltölt, megöntöz,
táplál a hétköznapiság sivatagában. Szóval nagy segítség. Madách Imre Az
ember tragédiájának hetedik színében Luciferrel azt mondatja az elborzadt
Ádámnak: „Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának s mulattatni fog.” S
milyen igaz. A szabadon választott nézőpont az ember szabadságának
egyértelmű bizonyítéka. Ez a szabadságunk jele a létezésben. Ha máshonnan
nézzük, mást látunk. Megtehetjük!

Véssey Gábor festőként az egyik legnehezebb feladatra vállalkozik, a
humorral átitatott kép készítésére. Ez az alapállás személyiségéből fakad.
De míg ez az életfelfogás a szavak világában generálódik, a képek tömbszerű
monumentalitásukkal hogyan képesek hordozójává válni a humor könnyed
gesztusainak? Hát épp a gesztusok által. Gábor képein a témát felvillantó
forma szó szerint felvillant valamit. A szín–forma egységeket felépítő
gesztusok lendülete egyértelműen érzékelhető. Megindul egy forma, már
értjük, majd megszakad és egy másik alakul ki előtte mögötte, mellette.
Szóval villog a lét e képeken. Aspektusok építik a képet és fonódnak
egységgé benne. A figura, a mozdulat, az esemény emblematikus egységként
formálódik képpé a színben. A szellem mozgásaiból fakadó változékonyság
dokumentumai ezek a képek. Ez is, az is átvillan bennük ugyanazzal
kapcsolatban, és lassan épít valamit, ami több ennél is, annál is és így
válik egy új képpé. És mindez a szín hatóerőként működő intenzitásába van
megfürösztve. Így árad felénk.

Ahogy elnézem az évek alatt Gábor képeit többször megfogalmazódott bennem,
hogy Véssey Gábor szereti az embereket. Képei olyan szellemről tanúskodnak,
aki az embernek készít táplálékszerű látnivalót. Tőle hallottam, hogy a
Domanovszky Endre azt mondta tanítványainak, hogy: „a kép olyan mint egy
kocsma, a te kocsmád. Azt rendelsz benne, amit akarsz.” Emeljük tekintetünk
a képekre és mindenki keresse meg bennük saját táplálékát! Ízlelgessük!