[artinfo] A HELY SZELLEME - Nyílt nap az Artpoolban

Artpool Art Research Center artpool at artpool.hu
Tue May 20 16:20:05 CEST 2014


Kedves Kollégánk, Barátunk!

Az Artpool, a működésére rendelkezésre álló EMMI támogatás utolsó fillérét 2013. december 31-én elköltötte. 
Már ötödik hónapja hiába várjuk az intézmény folyamatos működését lehetővé tevő, évi 28 millió Ft arányos részének az átutalását.
Sem ennek okáról, sem az Artpool jövőbeni, tervezett állami integrációjáról nem kaptunk semmi tájékoztatást.
Az Artpool helyzete kritikus!

Május 26-án és 27-én, hétfőn és kedden A HELY SZELLEME címmel nyílt nap keretében lehetőséget nyújtunk az érdeklődők számára, hogy – talán utolsó alkalommal – megismerhessék a megszűnés / bezárás által fenyegetett Artpool Művészetkutató Központot.

A nyílt nap látogatói láthatják, milyen különleges hangulatú kutatóhely szolgálta 1992-től mostanáig azt a sokszáz kutatót, akiket az 1960-as évek végétől a rendszerváltáshoz vezető kulturális és művészeti ellenállás története és dokumentumai, az 1970-es, 80-as évek szubkultúrája, az alternatív művészeti és koncerthelyszínek Fiatal Művészek Klubja, Bercsényi Klub, Ganz művelődési Ház stb) eseményei, a szamizdat művészeti kiadványok (Szétfolyóirat, Sznob Internacional, Aktuális Levél) érdekeltek.  

A Nyílt napon  – talán most utoljára – megtekinthető az a hatalmas kiadvány- és dokumentumgyűjtemény is, ami a világban az 1960-as évektől elterjedő új művészeti médiumok (fluxus, performansz, koncept, vizuális és hangköltészet, rádióművészet, videó, elektronikus művészetek, kapcsolatművészet, művészbélyeg, művészkönyv, fanzine stb, stb.) területe iránt érdeklődők rendelkezésére áll. 

A Nyílt nap látogatói részesei lehetnek annak a szellemi időutazásnak, amiben átélhető, milyen volt az, a vasfüggöny mögötti elszigeltség és információhiány ellenére létrejött, a világra nyitott és hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező párhuzamos kultúra, amely lehetővé tette, hogy a Magyarország, még a sötét időkben is folyamatosan Európa és a világ kulturális térképén maradhasson.

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1466127586957570/

Lehet, hogy ez az utolsó lehetőség az Artpool megtekintésére! 

A HELY SZELLEME – Nyílt nap az Artpoolban
2014. május 26., hétfőn  és május 27., kedden, 17 órától

Az óránként induló bejárások útvonala: 
- túra az archívumban, az archívum korábbi és jelenlegi kutatóinak és munkatársainak részvételével
- különleges raktártúra Galántai György vezetésével
- a P60 kiállítótér (meglepetés!)

A vezetések időpontja: 17.00, 18.00 és 19.00 óra
Első helyszín: Artpool, 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 10., I. em. 1. 

A szűkös archívumi terek miatt az egyes csoportok létszáma maximum 20-25 fő lehet.
Kérjük, emailen vagy telefonon jelezze az Önnek megfelelő időpontokat, 
hogy a várakozások elkerülésére csoportbeosztást készíthessünk.


További információ az Artpool helyzetéről:
a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata nyílt levéle az Artpool Művészetkutató Központ fennmaradása érdekében:
http://tranzit.blog.hu/2014/04/19/az_aica_nyilt_levele_az_artpool_muveszetkutato_kozpont_fennmaradasaert

kutatóink levelei a kulturális államtitkárhoz:
http://www.artpool.hu/2014/levelek.html

az Artpoollal kapcsolatos média-hírek:
http://www.artpool.hu/2014/mediavisszhang.html

további hírek és fotók az Artpool facebook oldalán:
https://www.facebook.com/artpool.budapest

--
Artpool Művészetkutató Központ 
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 10. 
tel./fax: +36-1-2680114
mobil: +36-20-347-7670
Postacím: 1277 Budapest 23, Pf. 52
http://www.artpool.hu


Illusztráció: Tót Endre járdatáblája (1998) az Artpool P60 kiállítótér bejáratánál a Paulay Ede utcában



More information about the Artinfo mailing list