[artinfo] Performative Reality Show AllStars Gála 2013

Kubista Lajos iwasborninnineteeneightyfour at gmail.com
Wed Mar 6 12:44:28 CET 2013


részvételi felhívás!
A Performative Reality Show AllStars Gála-ra
Várjuk jelentkezésedet akcióval, performansszal!
http://realmative.tumblr.com/

Jelentkezni maximum 10 perces darabok (szöveges és/vagy vizuális)
partitúráival lehet. Nem ragaszkodunk ahhoz, hogy saját és/vagy új
munkával jelentkezz.

mi a Performative Reality Show?

A reality showkra és a tehetségkutató versenyekre jellemző formai
elemekből épül fel a show a művészeti szcéna résztvevőivel, akik
performatív darabokkal mutatkoznak be.

A résztvevőgárda egyrészt meghívott előadókból,
másrészt pedig erre a nyílt felhívásra jelentkezőkből áll össze.
Az előadók részben a közönség előtt a szinpadon, részben viszont
"elzártan" performálnak, amit egy kamera rögzít, illetve közvetít a
galériában, a szinpad
mögött elhelyezett vetitővásznon.

Az esemény kimittud, illetve reality show jellegét emellett egy-két
rátermett konferanszié hozza létre.

Négy tagú zsűri értékeli a résztvevőket.  A közönség a gálán
bemutatott darabokra
a galériában elhelyezett szavazólapokon voksolhat,
majd pedig fogadásokat köthet a felállított fogadóirodában.

A Gálát követő kiállítás a fotó és videó-dokumentációból épül fel.

miért jó ?

Ez a projekt kísérletet akar tenni arra nézvést,
hogy a performatív műformákat visszahelyezze a magasművészeti közegbe.
Míg korábban a magyarországi színtéren
is helye volt a performanszoknak, akcióknak
(ahogy ez más országokban a mai napig így van, pl. Lengyelországban),
addig itthon ez marginális amatőrök, illetve a politika játékszerévé vált
(lásd Deutsch Tamás ugróiskolája, vagy korábban az árpádsávos zászló
kimosása stb.).

Ezalatt progresszív képzőművészek új generációi bizonytalanul tapogatózva
alig-intézményi keretek között kísérleteznek a performativitással, komolyabb
szakmai visszacsatolások nélkül.

A projekt egy olyan aktív networking kollaboráció, amely keretein
belül ismét a generációs szakadékok praktikus áthidalását tesszük lehetővé.

hol lesz ?

A gála március 16-án a Stúdió Galériában (FKSE), kerül megrendezésre
(Rottenbiller utca 35.).

tovább:
http://realmative.tumblr.com/

jelentkezni lehet emailben a szervezőknél március 11-ig:

Hajdu Zsolt hajdu.zsolt at kepzo.hu
Kótun Viktor iwasborninnineteeneightyfour at gmail.com
Ruszty László rusztylaszlo at gmail.com


More information about the Artinfo mailing list