[artinfo] [FFS] ÁTLÁTÁS - Kurátori pályázat

info at ffs.hu info at ffs.hu
Fri May 27 19:19:00 CEST 2011


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
FIATAL KURÁTOROK SZÁMÁRA


Az FFS Átlátás c. projektje keretén belül fiatal, de már némi szakmai
múlttal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk.

Az Átlátás projektről:
A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget biztosítson fiatal fotósoknak és
kurátoroknak együtt dolgozni. Kimondottan arra koncentrál, hogy egy
kiállítás kitalálása, felépítése, elméleti és gyakorlati vonzatai
megosztva, alkotó és kurátor közös munkájaként valósuljanak meg, illetve,
hogy olyan skillek gyakorlását segítse elő, mely egy kiállítás létrejötte
során felmerülhet: időmenedzselés, galéria térben való gondolkodás,
tervezés, munkafolyamatok prezentálása és dokumentálása, valamint a
kommunikáció, közös párbeszéd elősegítése.

Olyan fiatal, de már tapasztalattal rendelkező kurátorok jelentkezését
várjuk, akik készek egy ilyen közös munkára, mely körülbelül fél évet vesz
igénybe.
A sorozat elkészítésére, vagy befejezésére kb. fél év áll rendelkezésre.
Szeptember és október folyamán a kurátornak és az alkotónak közös –
zárt körű – prezentáció során kell beszámolnia a munkafolyamatról,
annak alakulásáról, inkább a közös gondolkozást és problémamegoldást,
kommunikációt elősegítve. A kiállítások novemberben kezdődnek és március
végéig, egymást követve nyílnak meg.

Szakmai önéletrajzot és 2000 karaktert nem meghaladó motivációs levelet
kell elküldeni:

ffsgaleria at gmail.com
A pályázat leadási határideje 2011 június 8.

A kurátori pályázat eredményének kihirdetése június 10.
A kurátorok a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik az alkotói
pályázatot június 15-én.

Résztvevők:
GODOT  Galéria - Kozák Gábor
KARTON  Galéria - Kozma Péter - Benkő Zsuzsanna
LIGET  Galéria - Várnagy Tibor
LUMEN Galéria - László Gergő  - Stenczer Sári
LUDWIGINZERT - Oltai Kata (work-in-progress)
NESSIM Galéria - Surányi Mihály – Meggyesházi Éda

További információ a fenti emailcímen, illetve az ffs.hu-n kérhető.

üdvözlettel,

Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának vezetősége



More information about the Artinfo mailing list