[artinfo] [KORTÁRSBA (?) ZÁRVA] - Erdész Galéria, Szentendre

Orsolya Fenyvesi mokusmagus at gmail.com
Wed Jul 6 12:59:34 CEST 2011


 Szeretettel meghívjuk 2011. július 8-án délután 18:00 órára a szentendrei
Erdész Galériába (Bercsényi utca 4.), a [KORTÁRSBA (?) ZÁRVA] című csoportos
tárlat megnyitójára!

A szentendrei Erdész Galéria idén nyáron először rendezi meg fiatal kortárs
képzőművészek alkotásaiból Kortársba Zárva című csoportos tárlatát. A
jövőben évi rendszerességgel ismétlődő kiállítássorozat célja, hogy a
Budapesten és Szentendrén élő, alkotó fiatal művészek nyilvánosságot
kapjanak egy olyan neves és nagy múltú intézményben, mint az Erdész Galéria,
valamint, hogy az ő műveik is széles körben elérhetővé váljanak a nyáron
Szentendrére látogató magyar és külföldi turisták számára.

A tavalyi Povvera műtárgybutik előfutára volt ennek a törekvésnek. Ez a
szintén demokratikusan, meghívásos alapon létrejött kortárs művészeti
projekt hosszú idő után először vállalta célul, hogy a szentendrei
turistaparadicsomban látható és megvásárolható legyen a jelen művészete is.
Ezt a jogos igényt próbálja most intézményesíteni a Kortársba Zárva.

A kiállításhoz kapcsolódóan zenei, filmes és irodalmi rendezvényeknek
szintén helyszíne lesz majd az Erdész Galéria, további nyilvánosságot adva
ezzel a kortárs művészetnek és lehetőséget biztosítva a nélkülözhetetlen
párbeszédre a különböző művészeti ágak képviselői - és természetesen
közönsége - közt.

A kiállítás megtekinthető: 2011.július 8-augusztus 14-ig, hétfő kivételével
minden nap 10-18 óráig!

Kiállító művészek:

ALTNŐDER EMESE, ANTAL BALÁZS, BÁCSI RÓBERT, BENKOVITS BALÁZS, BENKOVITS
BÁLINT, CSATÓ MÁTÉ, DEIM BALÁZS, EFZÁMBÓ ISTVÁN, FA MARIANN, FELUGOSSY
LÁSZLÓ, FISCHER JUDIT, HOLLÓS ÁDÁM, HUGYECSEK BALÁZS, KASZA GÁBOR, KESZEG
NÁNDOR, KITZINGER GÁBOR, KONDÁSZ FERENC, KRAÁL SZABOLCS, LÁZÁR EMESE
ALEXANDRA, MARGIT SZABOLCS, MARTINKÓ MÁRK, MÉCS MIKLÓS, MOHÁCSI ILDI,
PACSIKA RUDOLF, POROSZLAI ESZTER, RADICS MÁRK, REX WAHORN ANDRÁS,
TAMÁSI CLAUDIA,
TARR HAJNALKA, TÓTH ESZTER, VACHTER JÁNOS, VINKLER ZSUZSI, ZÁDOR TAMÁS


More information about the Artinfo mailing list