[artinfo] Németh Hajnal a 2011-es Velencei Magyar Pavilonban

Biennale Office biennaleoffice at mucsarnok.hu
Mon Nov 8 12:34:08 CET 2010


Sikeresen lezárult a kétfordulós pályázat és megszületett a zsűri döntése az
54. Velencei Képzőművészeti Biennále alkalmával a Giardiniban található
Magyar Pavilon kiállítására.

A zsűri Peternák Miklós kurátori pályázatát választotta a benyújtott 12
pályázat közül a 2011. június 4. és november 27. között megrendezésre kerülő
nemzetközi kiállítás alkalmával; Németh Hajnal: Összeomlás - Passziv Interjú
/ Crash - Passive Interview cimű projektje lesz látható a pavilonban.

"A zsűri a Nam June Paik díjra jelölt, Berlinben élő médiaművész Németh
Hajnal Összeomlás - Passzív interjú multimédiás installációját javasolja
megvalósításra a 2011-es Velencei Biennále Magyar Pavilonjában. A művet 2010
tavaszán először a Kiscelli Múzeum templomterében lehetett látni, majd
módosított verzióját a debreceni MODEM-ben. Jelenleg az Aviva Díj 2010
kiállításon szerepel a Műcsarnokban. 

A mű egyik központi eleme egy összetört személyautó, amely színpadi
megvilágításban, emblematikus "főszereplőként" jelenik meg a kiállítótérben.
A balesetet felidéző talált tárgy erőteljes látványához egy a teret betöltő
akusztikus élmény kapcsolódik. A narráció egy opera-jellegű zenedarab, amely
balesetek elszenvedőinek élményeit beszéli el három énekes előadásában. A
zenemű szövege passzív interjú formájában jelenik meg (a kérdezettek
eldöntendő kérdésekre válaszolnak igennel vagy nemmel), és kottatartókon
olvasható az installáció további térbeli elemeként. 

A tervek szerint a Magyar Pavilonba készülő mű kiegészül az autó "életéből"
vett, videóra rögzített jelenetekkel, a gyártástól kezdve az árusításon át a
javításig. Míg a baleset esetében az énekes formában előadott történet az
esemény felidézésében játszik szerepet, a filmen a gyár, az autószalon és a
szerviz válnak az operadialógusok előadásának helyszíneivé és nyújtanak
újfajta akusztikus környezetet az előadandó operához. . 

Németh Hajnal munkáira már a kezdetektől jellemző a tömegkultúra és a
hétköznapiság erős, tematikus jelenléte. Ez az elsősorban vizuális tartalom
az utóbbi évtizedben kiegészült egy audio-elemmel. Németh a velencei
projektben korunk egyik legmeghatározóbb kultusztárgya, az autó emberhez
való viszonyán keresztül egzisztenciális kérdéseket feszeget. Az autó mint
az egyén számára a mobilitást lehetővé tevő technikai vívmány az ember
életében betöltött szimbolikus szerepét vizsgálja. Így az autóbaleset
esettanulmánya kapcsán a múlandóság véletlenek által meghatározott
rendeltetését kutatja. Az autóhoz kapcsolódó egyéb helyszínek az
autóvásárlás és választás dilemmáját, illetve a vezetéshez vagy a
sebességhez fűződő rajongást vagy szorongásokat elevenítik fel. 

Németh korábbi műveinek hanganyagához képest itt egy kifejezetten
színpadias, magas művészeti formához, az operához nyúl, amely az érzelmi
azonosulás kérdésében játszik a mű esetében alapvető szerepet. Egyfajta
távolságot teremt a néző számára az átélésben, ugyanakkor paradox módon
mégis mély érzelmeket fejez ki. A zsűri egybehangzó véleménye szerint a mű
komplexitása révén alkalmas az egzisztenciális tartalmak élményszerű
kifejezésére, amely egy izgalmas kiállítást eredményezhet, és számíthat mind
a szakmai, mind a szélesebb közönség érdeklődésére." (részlet a zsűri
záróközleményéből) 

Az 54. Velencei Képzőművészeti Kiállitás főkurátora BICE CURIGER, aki az
ILLUMInations / ILLUMInazioni cimet választott a jövő évi nemzetközi
kiállitásnak.

További információk: www.velenceibiennale.com és www.labiennale.org

A zsűri értékelése a tizenkét beadott pályázatról és a pályázati anyagok
itt: http://www.velenceibiennale.com/palyazok/aktualis-kiiras.html
olvashatók.

   

Gáspár Júlia

iroda vezető 

Biennále Iroda

Műcsarnok Kunsthalle

1146 Budapest, Dózsa György út 37.

 

+36 30 340 78 49 (mobil)

+36 1 460 7000/123 (tel)

+36 1 363 63 35 (fax)

biennaleoffice at mucsarnok.hu

 



More information about the Artinfo mailing list