[artinfo] Péter László a Magyar Műhely Galériában 2010.02.17.

magyarmuhely at frugo.docca.hu magyarmuhely at frugo.docca.hu
Sat Feb 13 08:33:29 CET 2010


Péter László

JÓ NAPOT, INDIÁN!
 
Kiállítás a Magyar Műhely Galériában (1072 BP, Akácfa utca 20.)
Megnyitja: Szombathy Bálint
Közreműködik: Burány Béla Pöcök és Mezei Szilárd

Megnyitó: 2010. február 17., szerda 18 óra
Megtekinthető: 2010. március 12-ig, munkanapokon 10-17 óráig.

Egy /tér-zene-idő/ installációs sorozat megépítése és bemutatása, 
 fél-késznek mondható installációs ötlettervezetek, rajzok és vázlatok 
 alapján. A tervezett kiállítási anyag két csoportra tagolódik: a falakon 
 nagyméretű szénrajzokat, a galéria terében pedig (a kiállítási tér 
 nagyságának és a felépítendő installációk méreteinek arányában) öt vagy 
 hat ilyen szoborépítményt állít ki a művész.
 
 Péter László 1958-ban a vajdasági Székelykevén (Skorenovac) született.
976 és 1991 között állandó résztvevője volt a temerini TAKT 
Művésztelepének. Középiskolás kora óta gyakran vesz részt a falu 
 művelődési életében. A hetvenes évek közepén tapasztalt pangás miatt 
 falusi fiatalokból, ön-erőből megszervezi a Szarkaláb művelődési kört. 
 Ekkor színdarabokkal, irodalmi estekkel, a tárgyi és a szellemi néprajz 
 gyűjtésével, néprajzi kiállításokkal és népzenei koncertek szervezésével 
 is foglalatoskodik, közben pedig ír (Magyar Szó, Képes Ifjúság) és 
 rajzol. Rajzai megjelennek meg a Magyar Szóban, a 7 Napban, a Képes 
 Ifjúságban, később az Új Symposion és a Híd folyóiratokban is.
1976-ban a becsei Középiskolások Irodalmi Vetélkedője I. helyezettje 
 prózában.
Gimnázium után 1978-ban a belgrádi Iparművészeti Egyetemre kerül, ahol 
 1983-ban grafikus-festői szakon végez.
1984 óta tagja a Vajdasági Képzőművészek Szövetségének.
1981 óta folyamatosan állít ki grafikákat. Önálló kiállításokkal 2004-ig 
szinte minden évben szerepel. Képzőművészeti installációkat 1986 óta épít.
1995-től tagja a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének.
1998-tól aktív tagja a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek.
2000-2005 között tagja a Magyar Rézkarcolók Szövetségének.
1981-től 2004-ig kb. 44 önálló kiállítása volt Jugoszláviában, 
Magyarországon, Szlovéniában és Szlovákiában.

http://www.lakesoft.info/peterlaszlo/contact.php

Az MMG támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, RÁCIÓ KIADÓ



MMG
Magyar Műhely Galéria
1072 Budapest, Akácfa utca 20.
tel./fax: +36-1-321-4757
www.magyarmuhely.hu


*
 
Ön a Magyar Műhely / Magyar Műhey Galéria hírlevelét olvassa. A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz. 
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag felvetetheti mások címét.
A listára feliratkozni és leiratkozni az alábbi címen lehet:
http://212.40.96.88/mailman/listinfo/magyarmuhely 
vagy küldjön levelet a magyarmuhely at magyarmuhely.hu mailcímre.
-------------- next part --------------
_______________________________________________
Magyarmuhely mailing list
Magyarmuhely at frugo.docca.hu
http://212.40.96.88/mailman/listinfo/magyarmuhely


More information about the Artinfo mailing list