[artinfo] Raiffeisen Galeria_Julius Gyula kiallitasa_januar 17.

[Gyula Július]

Tisztelettel meghívjuk Önt a Raiffeisen Galériába

2011. január 17-én, hétfôn 17:30 órára

Július Gyula

Fényfogás / Lightfishing

című kiállításának megnyitójára.

A kiállítást megnyitja: Hajdu István műkritikus, szerkesztô.

A kiállítás 2011. január 17. és március 13.

között látogatható - hétvégén is, 10 -18 óráig.

Raiffeisen Galéria

1054 Budapest, Akadémia u. 6





Hétköznapi kozmológia
*Július Gyula fotói és videói*
**

A pörgés meglehetôsen alapvetô jelensége az életnek, a világmindenségnek,
meg mindennek, úgy általában. A Douglas Adams által kijelölt úton tovább
haladva az is megfogalmazható, hogy a hal nemcsak táplálékforrás, illetve
kulturális szimbólum, hanem képzôművészeti médium is. Ehhez a dimenzióhoz
azonban már nem elég a hal képe, kell hozzá maga a hal is. Július Gyula
akciójának helyszíne a dalmáciai Krapanj, a projekt és a fotósorozat címe
pedig Spinning Fish. A damilra fűzött hal egy fényképezôgép lencséje elôtt
pörög ultraibolya fénnyel és vakuval megvilágítva. A fotók hangulata
egyszerre kísérteties és abszurd a mozgás, a fényeffektek, a precíz
képrögzítés és a motívumok összjátékából adódóan. A "halpörgetés" egyik
alesete a "fényvarsa", amikor nem halak pörögnek a damilon, hanem valami
más, ami nem beazonosítható, de ultraibolya fényben fluoreszkál. A létrejövô
kép pedig kozmológiai vizekre repít. Mintha két fekete lyukat fordított
volna egymással szembe az alkotó, melyek extragalaktikus anyagsugarai
egymásba fonódnak az akkréciós korongra merôlegesen.

Ha már a kozmológiánál tartunk, amely egyáltalán nem idegen a korábban
fizikai és kémiai "kísérleteket" folytató művésztôl, akkor ki kell térnünk
egy másik, sokak által sokféleképen megjelenített motívumcsoportra, a
szférákra is, melyet Júliusnál óriási szappanbuborékok "zenésítenek" meg,
Steina Vasulka után szabadon. Az optikai hatás látszólag közismert, de a
"gömbök" nagy mérete és a fenséges tengeri perspektíva nem engedi, hogy a
nézôpont a gyermekjátékok világában rögzüljön. Alternatív világegyetemek,
féreglyukak, azonosítatlan repülô tárgyak, gömbvillámok, tudományos és
fantasztikus jelenségek egész sora nyílik meg a buborékokon keresztül,
miközben persze tükröket, egészen halvány, egészen gyenge, szférikus
tükröket látunk.

Egy másik alternatív világegyetemhez, a dadához vezet a Paincake-sorozat, és
annak egyik emblematikus darabja, ahol a repülô palacsinta-hold felszínén a
"LIFE IS LIFE" felirat olvasható, mely nemcsak a Cabaret Voltaire, de a
korai, "low-tech" sci-fi világát is megidézi Jules Vernével és George
Méličsszel. Hasonló asszociációk lengik körül az Oszcillátor nagyszabású - a
Videospace Low-Tech kiállításáról ismerôs - berendezését is, amelyet Július
egyik régebbi, "elektromos" táblaképe zár le, mint zongorát a teteje. Az
Oszcillátor a maga hangsúlyosan barkácsolt dizájnjával - egyfajta
médiaarcheológiai szemléltetôeszközként - elektronikus képet állít elô
mechanikus eszközökkel. Az ultraibolya fényben megpörgetett fűnyíró-damilok
ugyanis az oszcilloszkóp állóhullámaira emlékeztetô képeket generálnak.
Olyan, mintha elektromágneses hullámokat látnánk az LCD-képernyôn, pedig
csak a mechanika és az elektronika űz tréfát az emberi szemmel és a
digitális kultúra elváráshorizontjával.

Hullámok láthatók - mégpedig egy fokkal ismerôsebb hullámok - a Wavebook
sorozat képein is, de a történet itt sem olyan hétköznapi, mint azt elsôre
hihetnénk. A tenger hullámzása homokot fodroz fel egy krómlapra, amely az ég
kékjét is visszaveri, és a felvételen még a sós víz hullámai is felismerhetô
vizuális nyomot hagynak. A homok hullámai metaforikusan vizualizálhatják a
kvantummechanika klasszikus paradoxonát is, mely szerint az anyag egyszerre
mutat hullámszerű és korpuszkuláris tulajdonságokat. A képzôművészet felôl
nézve viszont a médiumok bonyolult interferenciáját látjuk: króm, homok,
víz, levegô és fény rezonál a fényképezôgép objektívje elôtt egy idôben
kibomló akció dokumentumaként. A Lightfish sorozat képei kapcsán a
mélytengeri élôlényeken és a csillagködökön túl ismét eszünkbe juthatnak a
digitális képalkotás rejtelmei, miközben a kiindulópont egy "analóg"
krómlemez, melyet a művész ezúttal nem pörget, hanem hajlítgat, és a nap
erôs fényreflexei rajzolódnak ki a papíron, illetve a fényképezôgép
objektívje elôtt.

Végezetül, a médium-művészeten átszűrt kozmikus látkép lezárásaként azt is
leszögezhetjük, hogy Július képei nagyjából ugyanazt tanítják nekünk, mint
Douglas Adams delfinjei: a világ nem feltétlenül olyan, amilyennek általában
látjuk, megszokott lencséinken és szűrôinken át. A kultikus regénysorozat
(Galaxis útikalauz stopposoknak) delfinnek látszó, intergalaktikus lényei,
így akár még egy képzôművészeti kísérlet-sorozathoz is kiváló mottót
adhatnak, melynek humora és perspektíva-váltása a modern
természettudományoktól és a kittleri médiaarcheológiától sem idegen:

- Viszlát, és kösz a halakat!

Hornyik Sándor