[artinfo] St. Auby reakcio

Simonyi Tamás tamas.simonyi at kirowski.com
Tue Nov 6 11:12:48 CET 2007


Hát nem tudom, azért ezt megszakítani valóban bunkóság, de diktatúrát kiáltani azért túlzás. 

 
>A kommunizmus kísértete 2007 október 27-én újra tombolt a Károlyi >palotában.

Bunkók a demokráciában is vannak...

S


"A rendszerváltozás sokak számára csak annyit jelentett, hogy magukra vehették a cenzor szerepét. Felháborító, a diktatúra módszereire emlékeztető bunkóság történt 2007 október 27-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Szépírók Társasága Tiltáson innen és túl című, a Kádár-kor független irodalmi csoportosulásait bemutató fesztiválján. Fábri Péter, az egyik szervező mikrofonjába kiabálva megszakította és nem engedte befejezni St. Auby Tamás performanszát. A balkáni stílusú beavatkozást semmi sem indokolta. Fábri még arra sem hivatkozhat, hogy az Underground (a diktatúra idején betiltott írók) blokkjának biztosított 1 órás időkeretet túllépte volna az utolsóként előadó St. Auby Tamás. Fábri az Underground blokk 39. percében állította le St. Auby Tamás előadását, mindössze 3 perccel azután, hogy St. Auby beszélni kezdett. Tehát még 21 percig beszélhetett volna, azt, amit akar, az irodalmi fesztivál Fábri Péter által meghatározott szabályai szerint. Valószínűleg Fábri sem örülne, ha valaki, akinek történetesen nem tetszik az ő szövege, hasonló módon állítaná le az ő előadását. Vannak a rendszerváltozást a saját fejükben el nem végző emberek, akiknek a kezébe nem szabad semmiféle hatalmat adni,  még egy bekapcsolt mikrofont sem lehet rájuk bízni, mert visszaélnek vele. Fábri Péter tartozik egy nyilvános bocsánatkéréssel St. Auby Tamásnak, a többi fellépőnek, a fesztivál közönségének és elsősorban saját magának. A kommunizmus kísértete 2007 október 27-én újra tombolt a Károlyi palotában."

-----Original Message-----
From: artinfo-bounces at lists.c3.hu [mailto:artinfo-bounces at lists.c3.hu] On Behalf Of St. Auby Tamas
Sent: Thursday, November 01, 2007 6:41 PM
To: artinfo at lists.c3.hu
Subject: [artinfo] St. Auby reakcio

H, tisztelt artinfo-lista,

 > From: "Bónyai Barbara" <bonyai at vipmail.hu>
 > Date: 2007. október 31. 22:22:23 GMT+01:00
 > To: <artinfo at lists.c3.hu>
 > Subject: [artinfo] St. Auby reakcio

 > St. Auby reakcio:Ezuton szeretnek nyilvanos felkerest intezni St.  
Auby
 > Tamasnak, hogy az artinfon legyen oly szives, kozolje [a] Fabri  
Peter altal
 > megszakitott beszedenek leiratat (...)

Valamikor a 60-as vagy a 70-es evekben irtam az inkriminalt verset.

-----------------------------

MINDJART KET ORA

Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
Mindjart ket ora
(...)
Ket ora.

----------------------

A vers hossza az adott helyzettol fugg.
Tobbizben eloadtam mar, kulfoldon is.
(Soon it's two o'clock
/.../
It's two o'clock)

Altalaban 3-5 percig tartott eddig.
Az Irodalmi Muzeumban a versmondas kozben ugy dontottem, hogy
minden egyes sort
egyenkent nezve a publikum minden egyes tagja szemebe
mondok el.
Kb. 150 nezo volt a teremben.
A versmondas kozben Fabri Peter,
a Petofi Irodalmi Muzeum "underground"-estjenek megbizott szervezoje,
a Szepirok Tarsasaganak tagja,
a Kabare Szinhaz rendezoje,
a terem hatso vegebol
belekiabalt a mikrofonjaba
- pontosan nem tudom, mit mondott -
valami ilyesmit:
"na, ebbol eleg!".

Mikent a videofelvetelek bizonyitjak:
en kikertem magamnak ezt,
viszont a publikum
(zome iro, kolto)
egyetlen tagja sem tiltakozott.

Brahmahaha!

H,
St.Auby Tamas
(a TNPU szuperintendansa,
NETRAF-ugynok,
a Szepirok Tarsasaganak tagja)



More information about the Artinfo mailing list