[artinfo] Gallery by Night 2006.

Eva Beatrix Bora boraeva at gmail.com
Fri Sep 22 14:08:15 CEST 2006


GALLERY by NIGHT – LEBEGŐ MŰTEREM
2006. SZEPTEMBER 25-30.


Az idei Gallery by Night a 'Lebegő Műterem' címet viseli, és
koncepciója abból a – művészet gyakorlati és elméleti kérdéseivel is
kapcsolatos – tapasztalatból indul ki, hogy a klasszikus értelemben
vett műtermek dominanciája már a múlté. Az elmúlt évtizedekben számos
olyan, izgalmas műfaj született, amelyek esetében a művek létrejötte
nem egy személyes, elzárt, műtermi világhoz kötődik tehát, hanem
nyilvános, városi terekhez, így bárki az alkotás folyamatának nézője,
vagy akár résztvevője is lehet.
A GBN 2006-os eseményei igyekeznek a Stúdió Galéria falát kitágítani,
és újabb, nyilvános helyszíneket bevonni. Ez több szempontból is
érdekes: egyrészt egy egészen másfajta kihívást jelent a művészek
számára, mint egy galéria, másrészt pedig annak révén, hogy a művészek
keresik fel a közönséget (és nem fordítva, mint egy kiállító-terem
esetében), remélhető, hogy sokkal több emberhez képesek eljutni a
kortárs képzőművészet alkotásai.
E kiállítás-sorozat ideje alatt olyan művekkel találkozhatunk, amelyek
Budapest nyilvános, a művészet szempontjából különleges, szokatlan
helyszínein (mozi, piac, villamos, szórakozóhelyek stb.) valósulnak
meg, ugyanakkor a műfaji sokszínűség is jellemzi (street-art,
public-art, performance, elektroakusztikus és vizuális projekt stb.)
születnek meg.
A kiállítás- és programsorozat egész napos rendezvényei a Stúdió
Galériában (Budapest, V., Képíró u. 6.) érnek majd véget, amely a
Gallery by Night ideje alatt (2006. szeptember 25-30.) információs és
találkozási pontként is működik.

Kurátor: Bora Éva Beatrix


Szeretettel várunk!

Részletes program: http://studio.c3.hu


********* ********* *********
01

SFEER VIZUÁLIS CSOPORT: DESIGN TÚRA ÚTVONAL - VILLAMOS
Közreműködik: TIGRICS

Indulás: szeptember 25. (hétfő) 22:30, a 47-es villamos Deák téri végállomásáról

*********
02

1000%: clear art
Menekülési útvonal-szervező: Fehérvári Tamás
Közreműködik: dj dork

szeptember 26. (kedd) 20:00, Stúdió Galéria

*********
03

MŰTEREM-LÁTOGATÁS

szeptember 27. (szerda) 16:00, Stúdió Galéria

A műterem-látogatáson korlátozott számú résztvevőt tudunk fogadni.
Bővebb információ és előzetes jelentkezés: gbn06@ freemail.hu

A műterem-látogatások után (kb. 20 órától) a Stúdió Galériában bárki
számára megtekinthető lesz a program videó-dokumentációja.

*********
04

BARTHA SÁNDOR: DISPLAY-STUDIO+FELMÉRÉS

szeptember 28. (csütörtök) 20:00, Stúdió Galéria

A Stúdió Galériában látható dokumentáció alapjául szolgáló projekt
megtekinthető 2006. szept. 22-23-án, valamint a kiállítás napján
(szeptember 28-án) 14:00-20:00 között az Odeon-Lloyd Mozi előterében
(Budapest XIII., Hollán Ernő u. 7.).

*********
05

INFORMÁCIÓS CSEREKERESKEDŐK (Jerez Julió, Makrai Sonja, Mogyorósi
Tímea, Szabó Eszter Ágnes): GONDOLAT-STAND D&S – "Az anyag ellenáll a
szándéknak"

szeptember 29. (péntek)
13:00 Rákóczi téri vásárcsarnok (Budapest VIII., Rákóczi tér 7-9.)
20:00 Stúdió Galéria: TERHES NŐ ÉS ANYAZENEKAR (MC Mada, VJ Jordán
Katica, Salamon Eszter)

Kapcsolódó rendezvény: Kispiac Szimpózium Pécsett, a Közelítés Galéria
(Pécs, Mátyás király u. 2.) szervezésében, 2006. szeptember 14 –
október 20., melynek eseményeiből a Stúdió Galériában ezen a napon egy
összefoglaló anyag látható.

*********
06

BEREI ZOLTÁN: TÚLÉLŐSZETT
Közreműködnek: Farkas Zsuzsa, Pásztor Attila, Pallagi Miklós

szeptember 30. (szombat) 14:00, Szimpla Kert (VII., Kazinczy u. 14.)

A program 20 órától a Stúdió Galériában folytatódik.

********* ********* *********


TÁMOGATÓK:

Oktatási és Kulturális Minisztérium
NKA
Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága
Hungart
Odeon-Lloyd Mozi
Maggi


More information about the Artinfo mailing list