[artinfo] Sztálinváros az 1950-es években. Standeisky Éva, Horváth Sándor és Sasvári Edit előadása

[Zolyom Franciska]

Sztálinváros az 1950-es években
Standeisky Éva, Horváth Sándor és Sasvári Edit előadása
(A program A művészet városa – a város művészete című kiállítás
keretrendezvénye)

Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Vasmű út 12.

2006. november 10., péntek 16-18 óráig



„E ház alapjainak lerakásával kezdődött városunk építése 1950-ben",
olvasható a Május 1. utca egyik épületének oldalán. A híres és később
hírhedt városról sok legenda született az elmúlt évtizedek folyamán,
melyek az előbbi állításhoz hasonlóan éppoly bizonytalanok, mint az,
hogy kezet fogott-e Jurij Gagarin a városlakókkal 1963-as dunaújvárosi
látogatása során.

Az 1950-es évekre fókuszáló előadások a kultúratörténet, a
városkutatás, a legújabbkori történelem, a művészet- és
építészettörténet szemszögéből foglalkoznak Sztálinváros
történetével/történeteivel, kiemelt figyelmet szentelve  az 1956-os
forradalom helyi epizódjainak, a közélet alakulásának és a
városiasodás folyamatának, az épített környezet és a képzőművészet
viszonyának, valamint a szocreál a helyi művészet-fogalomra gyakorolt
hatásának.

16:05-16:35
Standeisky Éva
(történész, 1956-os Intézet, Budapest)
Az írók és a hatalom

„A Magyarországénál szerencsésebb múltú országokban az írók alkottak,
a politikusok pedig az országot irányították – nem voltak egymásra
utalva." Standeisky Éva tudományos munkássága az 1945 utáni magyar
művészetpolitika mellett újra meg újra foglalkozott a magyar írók az
1956-os forradalomban betöltött szerepével. Az Írók és a Hatalom című
könyvében az írók, a munkás- és parasztszövetségek együttes
törekvéseit, az értelmiség a forradalomban való részvételét, politikai
ellenállását, demokratikus követeléseit, másfelől pedig a hatalom
velük szemben kialakított álláspontját elemzi. Miképpen próbált a
politikai hatalom egyezkedni, milyen megtorlás várt az ellenállókra és
miért kényszerültek végül az írók a hatalom elfogadására? Standeisky
kérdésfelvetései dunaújvárosi viszonylatban is számos érdekességet
tartogatnak, hiszen az ide telepített írók és újságírók közvetlenül a
politika homlokterében mozogtak.

További irodalom:
Standeisky Éva: Az írók és a hatalom. 1956-1963.  Budapest, 1996,
1956-os Intézet, 482 p., 980 Ft.
Standeisky Éva: Gúzsba kötve – A kulturális elit és a hatalom.
Budapest, 2005, 1956-os Intézet, 450 p., 4500 Ft.



16:35-17:05
Horváth Sándor
(történész, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest):
Az éjszakai város: párok és kapcsolatok Sztálinvárosban

Horváth Sándor előadása társadalom- és kultúratörténeti
sajátosságokból kiindulva vizsgálja a tervezőasztalon született, ámde
korántsem mindig „tökéletes" szocialista mintaváros közéletét az
1950-es években. A fiatal történész így fogalmazta meg A kapu és a
határ: mindennapi Sztálinváros című, rendkívül olvasmányos könyvének
alapkérdését: "Nem tudhatunk-e meg többet az emberek szocializmushoz
fűződő viszonyáról, egy a szocialista hatalom által teremtett város
imázsának a változásából, mint több tucat káder politikai életrajzából
vagy a politikai vezető testületek zömében az ő képzeletviláguk által
befolyásolt félálomban zajló üléseinek a jegyzőkönyveiből?" A falusi
és a városi életforma ütközései, a rövid idő alatt kialakuló
szubkulturális elemek, egyszóval a mikroközösségek történetei,
melyekkel Horváth foglalkozik, „nem berácsozott ablakok mögött vagy
díszes, sztálinbarokkban épült tanácstermekben zajlanak, hanem
kelkáposztaszagú lépcsőházakban, jampecokkal teli kultúrházakban és
füstös kocsmákban." Vajon itt zajlik a sztálinvárosi párok éjszakai
élete is?

További irodalom:
Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros. Budapest,
2004, MTA Történettudományi Intézete, Társadalom- és
Művelődéstörténeti Tanulmányok 34. köt., 244 p., 2200 Ft.




17:05-17:35
Sasvári Edit,
(művészettörténész-múzeológus, Kiscelli Múzeum, Budapest)
Képzőművészet. A szocialista város építésének fegyvere?

„Minden olyan társadalom művészete, amely a tömegekhez kívánt szólni,
a monumentalitás formáját és eszközeit választotta", írta 1956-ban
Végvári Lajos. Az egykori művészetpolitika elképzelései szerint
Sztálinváros alapításával nemcsak az építészet, hanem a képzőművészet
terén is rendhagyó és iránymutató alkotásoknak kellet volna születnie.
Mivel magyarázható tehát, hogy az alkotások köztérben való
elhelyezésére csak lassan és különös körülmények között került sor,
hogy számos olyan plasztika került a városba, amelyek eredeti
rendeltetése teljesen más volt. Gondolhatunk Somogyi József
Martinászára, amely idővel a város egyik meghatározó szimbólummá vált,
vagy a sportcsarnok körül elhelyezett sportolókat ábrázoló
plasztikákra, amelyek a budapesti Népligetbe készültek. Már csak
méretüket és propagandisztikus erejüket tekintve is rendkívülinek
mondhatóak azonban Domanovszky Endre Munkás-paraszt szövetség című
freskója és a Béke étteremmel egybekötött üzletház homlokzatán látható
mozaikok, melyek tükrözik Sztálinváros alapításának és építésének
különlegességét, mégpedig azt a tényt, hogy a Vasmű a város előtt
épült meg, s a földművelő parasztok szinte átmenet nélkül, a mezőről
mentek a gyárba dolgozni. Milyen terveket dédelgetett az egykori
hatalmi apparátus, és végül miért nem valósult meg Sztálin szobra vagy
a sztahanovista-panteon , „a szocialista város magasba törő
optimizmusának" szimbólumai? Sasvári Edit előadása Sztálinváros és a
képzőművészet különös viszonyáról szól.

További irodalom:
Gyöngyössy Csaba-Várnai Gyula: Dunaújváros köztéri szobrai. Szobrok,
emlékművek, emléktáblák, épületplasztikák, műtárgymásolatok.
Székesfehérvár, 1999, Ma kiadó, 182 p.
Sasvári Edit: „A szobor a kultúrforradalomnak, a szocialista építésnek
fegyvere" Képzőművészet Sztálinvárosban. In: Fehérvári Tamás (szerk.):
Acélecset. Művészet az ország közepén. Dunaújváros, 2006, 11-39 o.