[artinfo] Ágens: Purcell piknolepszia a Millenáris Teátrumban

[Agens]

English version


Ágens: Purcell piknolepszia

 

2006. január 12., 14., 20 óra

Millenaris Teátrum 

(II. Fény u. 20-22. T.: 438-5312, penztar at millenaris.hu)



 


A legjobb alternatív előadás díja a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriumától, 2004 

 

 

Írta és rendezte: 
Ágens

Ének: 
Ágens, Kiss Viktória

Koreográfus: 
Gergye Krisztián

Előadók: 
Kulcsár Vajda Enikő
Gergye Krisztián
Négyesi Móni
Szabó Csongor

Közreműködik: 
Stollár Xénia viola da gamba
Jávorka Ádám brácsa

Díszlet és látvány: 
Tasnádi József képzőművész 

Jelmeztervező: 
Béres Móni

Zene: 
H. Purcell, Ágens 

Fényterv:
 Gergye Krisztián

Smink: 
Károlyi Balázs

Hangmérnök: 
Boudny Ferenc

Fény: 
Totó

Fotó: 
Szabó Péter

A piknolepszia jelenléthiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus 'célja' kiszakadni az időből, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát. Eredménye a 'távollétben töltött', megbontott idő. Az előadásban H. Purcell zenéje az, ami ezen kimaradt idő keresésére és vizsgálatára ösztönöz, operáiból azokat az áriákat kiragadva, melyek leginkább az angyalok 'nyelvén' szólnak és a kortárs zenéhez közelítenek, öszeillesztve Ágens "a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó 'áriáival'"1. A Purcell piknolepszia nem a hagyományos dramaturgiára épül, az előadás meghatározó létélményeket közvetít. A nézők belépnek a már 'megkezdett', vagy 'bizonytalan időktől így folyó' történetbe, s mikor távoznak, akkor sem a konkrét történetet, hanem a történet érzetét, belső ideáját viszik ki a térből. 
A színpadon megjelenő lények és képek jelekként funkcionálnak, megjelenésükkel erősítik vagy gyengítik az egyénre szabott történet erejét, mint valamely hamis vagy igaz 'játék' döntnökei. Nincsenek csúcspontok, hiszen folyamatosan csúcspontok vannak... az emberi elme letisztult belső vízióit láthatjuk itt, a tiszta hang extázisát. Egyértelmű, tiszta formák, kísértés nélküli állóvilágok, átlátható rendszerek, az emberi lény harmónia és egység utáni hihetetlen vágyakozásának titkos, belső leképezése a Purcell piknolepszia. 
Ágens beskatulyázhatatlan, szférikus hangja és Gergye Krisztián "a különleges jávai táncból építkező, csak Gergyére jellemző mozdulatsorai"2, melyek a Tenebrae c. előadásban már találkoztak, ahol is a sötétség és a Daimón problémakörét dolgozták fel, most Tasnádi József képzőművész segítségével a 'felső világok' felé fordulnak, azt szeretnék kutatni és megjeleníteni.
A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriuma döntése alapján a 2003/2004 évadban A legjobb alternatív előadás díját kapta a Purcell piknolepszia.

1. in Jászay Tamás: A teljesség felé, Criticai lapok 2003/10-11.
2. u.ott.

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága Színházi Alap, Műhely Alapítvány, Hangmester Csapat, ProfiRent Kft.







                       '... A Purcell piknolepszia a new age érzékeny művészeti lenyomata. Gyanítom, hogy korszakos remekmű. (...)A Purcell piknolepszia műfaját a szerző kortárs operaként határozta meg. A kortárs operák használják a verbalitást. Ágens átlépte a Rubicont: olyan operát írt, amelyben egyetlen érthető szó sem hangzik el, de még fordítógép kijelzőjén sem olvasható. (...) az előadás egyik legnagyobb meglepetése az, hogy minden pillanata lebilincselően izgalmas. Ágens és Kiss Viktória jelenléte és különös éneklése ihletett, magával ragadó előadóművészei produkció. A néző elcsodálkozik: követője és beleéléssel részese lesz egy olyan színpadi cselekménynek, ami nem is létezik, legalábbis nem cselekményszerű.'

Kutszegi Csaba: Jelenléthiány - Purcell piknolepszia -, Színház, 2004. május

'Ha létezik a hazai kortárs opera fogalma, akkor az mára elválaszthatatlanul összefonódott az Ágens nevű jelenséggel. Aki már látta-hallotta, tudja, hogy színpadi létezése kizárólag e szóval írható le. Idei bemutatója, a Purcell piknolepszia, nem evilági térben és időben történik. (...) Az opera mint összművészeti alkotás eszméje nem új keletű: Ágensnek azonban úgy sikerül túllépnie a mára közhellyé koptatott wagneri eszmén, hogy annak minden fő elemét (ének, tánc, látvány) meghökkentően eredeti kombinációkba fogalmazva szervesíti előadásában.'

Jászay Tamás: Jelen. Lét. Hiány. - Criticai lapok 2004/9.













(... ) a 2004. februárjában a Millenáris Teátrumban bemutatott Purcell piknolepszia már korszakalkotó alkotás a műfaj magyarországi történetében. 
... A barokk és a posztmodern termékeny párbeszédének köszönhetően a néző szinte vegytiszta művészeti élményt kap: a transzcendens megélését, a világtól való átmeneti leszakadást. Purcell ihlette piknolepsziát.'

Posztmodern opera - Purcell piknolepszia - niksi - in Kaleidoskop, 2004. 02. 24.






'... megdöbbentő, hogy Ágens milyen pontosan találta telibe azt a bő háromszáz éve keletkezett muzsikát, amely korának megfeleltetve hasonló merészséggel viseltetett az éppen aktuális kánonnal szemben.1

Ágens és Kiss Viktória. Kiss Viktória klasszikus képzettségű, gyönyörű szopránja kontrasztja volt Ágens karcos, mélyről jövő, gyakorlatilag minden női hangfekvést átölelő, ördögien változó tónusainak, ahogyan a Gergye Krisztián vezette négytagú tánccsoport mozgásvilága reflektált aszimmetrikusan a vetített animációk dinamikájára. A paradox módon egymást kiegészítő kontrasztpárok legszebb megnyilvánulása Stollár Xénia viola da gamba és Jávorka Ádám brácsakettőse, akik hol egymással duózva elevenítették fel Purcell néhol ma is modernnek tűnő, jól megválasztott alteráló dallamait, hol pedig a bejátszott hangrészleteket színezték konkrét hangmagasság nélküli effekt-játékkal.'                                                          Végső Zoltán: Ágens lajtorjája - Élet és Irodalom 2004. február 27. 




'itt ... elsősorban zenéről, ráadásul szférikus (és démonikus) zenéről van szó, mely Ágens egyszemélyes műfaja, az pedig csupán további pozitívum, hogy egy képzőművészetileg átgondolt tér ad mindennek keretet.'

Tóth Ágnes Veronika: Lázadás az érzékenység tunyasága ellen, Balkon 2004/3









'A tavaszi bemutató sorozat darabjai közül kimagaslik Ágens produkciója. Ágens egyre inkább fogalommá válik, hiszen művészete, minden egyes bemutatója, fellépése emlékezetes, felkavaró élmény...'                                              Deák Attila in terasz.hu, 2004. márc. 11.



'A viola da gamba és a brácsa gyönyörű mély, bús kitartott hangjait időnként vonósnégyes bejátszások is segítették, rá Viktória iskolázott gyönyörű szopránja, és Ágens minden hangfekvést átölelő, a tónusokat folyamatosan változtató boszorkányos intonációja, szabad szárnyalásai. A kétféle énekviszony a különbözőségek dacára elképesztő módon kiegészítette egymást, mély hatást gyakorolva a jelenlévő hatalmas tömegre (megint sokan nem fértek be a sátorba).'

Koszits Attila in www.sziget.hu/beszámolók 2004. Augusztus 11.



 ____________________________________________________________



 

Ágens:
Purcell picnolepsy

On the recommendation of the professional advisory board, the Cultural Committee of the General Assembly of the Municipality of Budapest has granted Ágens for the creation of Purcell Picnolepsy the AWARD FOR THE BEST ALTERNATIVE THEATER PERFORMANCE in the year 2003/2004.  


2006. január 12., 14., 20h

Millenaris Teátrum 

(II. Fény u. 20-22. T.: 438-5312, penztar at millenaris.hu)



 Written and directed: 

Ágens

Singers: 
Ágens, Viktória Kiss

Choreographer: 
Krisztián Gergye

Dancers: 
Enikő Kulcsár Vajda 
Krisztián Gergye
Móni Négyesi 
Csongor Szabó 

Musicians: 
Xénia Stollár  viola da gamba
Ádám Jávorka  viola

interactive video-stage: 
Joseph Tasnádi  

Costume:
Móni Béres 

Music:
H. Purcell, Ágens

Lighting plan: 
Krisztián Gergye

Mask: 
Balázs Károlyi 


Sound: 
Ferenc Boudny

Light:
Totó

Photo:
Péter Szabó 

Sponsored by:
Ministry of Cultural Heritage, National Cultural Fund, Municipality of Budapest - General Assembly - Cultural Committee - Theater Fund, Műhely Foundation

Picnolepsy means missing presence, minor loss of consciousness. The 'intention' of the picnoleptic person is to break with time, to distort the experienced world. The result is broken time 'spent in absence'. In the performance, it is H. Purcell's music, which incites to search for this lost time and to examine this, taking those arias from his operas, which communicate the most with the angels' 'language', and which come the closest to contemporary music, when fit together with Ágens's "arias inspired by the Baroque opera, and aiming at the transcendent"1. Purcell Picnolepsy is not built on traditional dramaturgy, the performance conveys basic experiences of being. The spectators enter the story 'which has already begun', 'which has been going on like this since an uncertain period of time', and even when they leave, it is not the concrete story that they take with them from the space, but the feeling, the internal idea of the story.

The beings and the images appearing on scene function as signs, their appearance supporting or weakening the strength of the story, as the audience can judge for themselves. There are no special peaks, as there are peaks continuously, (.) here we may see the clear internal visions of the human mind, the ecstasy of the clear voice. Purcell Picnolepsy is the mapping of clear-cut forms, worlds without temptations, transparent systems, the secret, internal mapping of the incredible longing of the human being for harmony and unity.

Ágens's spherical voice, which is impossible to categorize, and Krisztián Gergye's "series of movements building on the special Javan dance, so characteristic of him"2, have already been seen in the performance titled Tenebrae, where they elaborated the theme of darkness and the Daimon. Now they turned towards the 'celestial worlds', which with the help of stage designer József Tasnádi they now would like to probe and present.


1. In Tamás Jászai: A teljesség felé. (Towards Completeness.) Criticai lapok, 2003/10-11

2. Ibid








                      

'Purcell Picnolepsy is a highly sensitive artistic reflection of new age tendencies. I believe it may be a true masterpiece of our age. 
(.) The genre of Purcell Picnolepsy was defined by its author as a contemporary opera. Contemporary operas are verbal. Yet author Ágens has crossed the Rubicon: in the opera she wrote there is not a single well-articulated word, and no automated translation device would ever be able to identify a single intelligible word - in any language. 

(...) The intensive acting of the two singers, accompanied by everyday gestures, maintains the tension all through, and serves as a secure base for the enjoyment and the interpretation of the performance. The phenomenon is exciting because the question arises: what do the singer-actors actually experience? If I were to make a guess, I would venture to say that it is exactly that incredible longing of the human being for harmony and unity. What distinguishes Purcell Picnolepsy from the average postmodern theater piece is that the creator-artists in it have undertaken the presentation of the suffering of the human being thrust into existence figured with an almost romantic set of means. The ambience of the scene has a postmodern character.'                                               

        Csaba Kutszegi: Missing Presence, Színház, journal for drama critique and theory, May 2004



'It is clear that the choice of Purcell's music is justified only by its suitability to the author's concept, however it is astonishing how precisely Ágens hits on this music, created more than three hundred years ago, similarly daring in relation to canonical music in its own age. For Ágens works instinctively, sings from her guts, and I believe that it would not be right to change this in the direction of a more deliberate, planned way of creating: the audience may have a better connection to the piece this way.

(.) Viktória Kiss's classically formed, wonderful soprano is a welcome contrast to Ágens's throaty voice, coming from deep inside, touching on practically all the vocal registers available to women, with tones changing diabolically; just as the world of movement of the four members of the dance group led by Krisztián Gergye reflected on the dynamics of the asymmetrically projected animated pictures. The most beautiful manifestation of the pairs contrasting, complementing each other, paradoxically, was the duo of Xénia Stollár on the viola da gamba and Ádám Jávorka on the viola, who at times revived together Purcell's well chosen, altering melodies, sometimes coming across as almost modern, while at other times colored the sounds from the playback with an effects-centered interpretation with no concrete pitch or tone.'

Zoltán Végső: Ágens's Ladder, Élet és Irodalom, 27 February 2004



'The type of contemporary opera cultivated by Ágens - "Tenebrae" and the most recent production, "Purcell Picnolepsy", which are both signed by the artist together with dancer Krisztián Gergye - may rightly be called postmodern operas. Not only is opera's complex character maintained in these works, it is enhanced as a total work of art: dance and visual arts are included not only to illustrate the piece, but to give it greater emphasis in an autonomous way, while sounds are not present in order to turn music into words, but as the active element of the "dialogue" between human articulation and music.

While a previous piece of the Ágens-Gergye team, "Tenebrae" also carried - in the opinion of the author of these lines only as a seed - the possibility of a contemporary (postmodern) opera, Purcell Picnolepsy, presented at the Millenáris Teátrum in February 2004 is already an epochal work of art in the history of the genre in Hungary. 

(...) Thanks to the productive dialogue between the Baroque and the postmodern, the spectator receives a chemically almost pure artistic experience: the experience of transcendency, the transitory loss of contact with the world. Picnolepsy inspired by Purcell.'


Postmodern Opera - Purcell Picnolepsy -, niksi, Kaleidoskop, 24 February 2004



'The production titled Purcell Picnolepsy, bearing all the usual hallmarks of Ágens, hosted by Millenáris Teátrum, is an elementary experience.

Ágens's production tops the spring series of premieres. Ágens's name is becoming more and more a notion, as her art, all of her premieres, performances are memorable, stirring experiences.


(.) Henry Purcell was England's greatest composer, the most prominent representative of classical English opera. Ágens chose parts from his operas King Arthur, The Fairy Queen, and others - which best express the philosophical essence she imagined, in sound and in choreography. Many people question how this production can be seen as a contemporary opera if Ágens merely pillages Purcell's pieces. The answer is simple: an extremely talented artist is able to present the mysticism and the passion in English Baroque opera to the man of the 21st century, in a way filling it with contemporary content that qualifies as an individual work of art.'

Attila Deák: Ágens's Contemporary Opera in the Millenáris, terasz.hu 2004. 02.26.