[artinfo] cooltura mucsarnok

monika balint monika.balint at gmail.com
Fri Apr 7 12:54:52 CEST 2006


Cool-túra

Pódiumbeszélgetések a Coolhunters - Fiatalok média és piac között című
kiállításon látható alkotások kapcsán. A sorozat megpróbálja feltárni
a mai tizenévesek problémáit, milyen hatások érik őket, hogyan
befolyásolja őket a fogyasztói kultúra, a tömegkultúra. A
beszélgetésekkel elsősorban a felnőttek számára szeretnénk segítséget
nyújtani abban, hogy jobban megérthessék a tiniket, értelmezni tudják
céljaikat, dilemmáikat, kihívásaikat.
A beszélgetések kiindulópontja mindig egy-egy kiállított mű.

Állandó résztvevők: Bálint Mónika szociológus, a beszélgetések
moderátora, Készman József, Nagy Edina, a kiállítás kurátorai, Szabics
Ágnes képzőművész.

 Az első beszélgetésre 2006 április 13. -án 18 órai kezdettel kerül sor

Helyszín: Műcsarnok, Budapest, Hősök tere (a kiállítótérben, mindig a
kiemelt mű előtt)

Címe: "Kemény világ"
Témája: Erőszak – agresszió – előítélet
Választott műtárgy: Monika Oechsler: Strip

Vendégeink:
Dr. Fevinczi Katalin kábítószerügyekért felelős miniszteri biztos,
Ifjúsági, Szociális és Családügyi Minisztérium
Herczog Mária szociológus, a Család Gyermek Ifjúság című folyóirat
főszerkesztője,
Család Gyermek Ifjúság Kiemelten közhasznú egyesület.

Média és erőszak.
A média és a szórakoztatóipar rengeteg olyan szituációt teremt, ahol a
fiatalok valós és képzelt erőszakos helyzetekkel találkoznak, az
erőszakos viselkedés mintáit láthatják. Mennyire hat ez
személyiségükre? Minek van erősebb szerepe a fiatalkori agresszió
kialakulásában: a közvetlen környezetnek, vagy a médiumokban megjelenő
és a filmekben, játékokban eljátszott erőszakos élményeknek? Kitől
tanulják a fiatalok az erőszakot?
Hogyan dolgozzák fel a fiatalok a körülöttük tapasztalható agressziót?

Verekedés és vandalizmus.
Milyen okok állhatnak mögöttük, és mire figyelmeztetnek?

A fiatalkori bűnözés, a tizenévesek, mint elkövetők, és mint áldozatok.
Milyen társadalmi és érzelmi okok állhatnak a fiatalkori bűnözés
különböző típusai mögött? Van-e különbség a tizenéves és a felnőtt
bűnelkövetők motivációi között? Kiknek van felelőssége a fiatalkori
bűnözés megelőzésében? Mit tehet a család, és mit tehetnek a
pedagógusok? Hogyan reagálhat az iskola a családon belüli erőszakra,
mit tehet a pedagógus, ha észreveszi a veszélyeztetettség jeleit?

A kábítószer-használat és a bűnelkövetés.
Popularizálhatja-e a tv, a filmek a kábítószer-használatot? A
kábítószerekkel kapcsolatos bűnözés hogyan érinti a tizenéveseket?
Milyen előítéletek gátolják azt, hogy a többségi társadalom
megoldásokat találjon a kábítószerek okozta problémák megoldására?
Milyen más problémák kapcsolódhatnak a kábítószerrel való
visszaéléshez (előzmények és következmények)?

A témával kapcsolatos kérdéseiket a tintahal at freemail.hu címre
előzetesen is elküldhetik, valamint a helyszínen személyesen is
feltehetik vendégeinknek.


További pódiumbeszélgetéseink dátumai és témái röviden:
2006 április 27. 18 óra: "Magyar pite"
Nemi identitás – szex – nemi szerepek
Választott műtárgy: Aurora Reinhard: Boygirl
Vendégeink: Dr. Bánki György pszichiáter és Acsády Judit szociológus ( MTA )

2006 május 11. 18 óra: "Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?"
Jel – divat – kommunikáció
Választott műtárgy: Daniele Buetti: Coco Chanel, Nike
Vendégeink: Réz András esztéta és Dr. Siklaki István
szociálpszichológus (ELTE Társadalomtudományi Kar)

2006 május 25. 18 óra: "Tesztel az élet, tesztel a század"
Útkeresés – sors – döntés
Választott műtárgy: Hanappi-Egger, Jutta Strohmaier: FemPol 2005
Vendégeink: Bauer Béla szociológus és Vekerdy Tamás pszichológus


More information about the Artinfo mailing list