[artinfo] pályázat művészek kiállítás-sorozaton való részvételére

Art Window artwindow at freemail.hu
Tue Feb 15 17:59:07 CET 2005


FELHÍVÁS 

Tárgy: 
Pályázat, magyar művészek Európai Uniós projekt keretében 
megvalósuló kiállítás-sorozaton való részvételére


„Művészet a kirakatban, Európában” címmel, a 2005/2006 év folyamán, 
nemzetközi képzőművészeti kiállítás-sorozatot szervezünk, amely 5 
Európai Uniós ország részvételével, a „Kultúra 2000” program 
keretében valósul meg. (Franciaország, Németország, Lettország, 
Ciprus és Magyarország.) 

A projekt keretében, egy év leforgása alatt, 125 kiállítás valósul meg, 5 
európai helyszínen, ahol 25 művész kirakatokban mutatja be munkáit. 
Minden résztvevő országot 5-5 művész képvisel, akik az egy év 
folyamán, 5 alkalommal készítik el a kirakatokba szánt műveiket és 
részt vesznek a program külföldi és hazai rendezvényein. 
A projekt célja, hogy elősegítse az Európai Uniós tagországok közötti 
kulturális együttműködést és fellendítse a kortárs képzőművészet iránti 
érdeklődést. 
A művek kirakatokban történő kiállításával, túl kíván lépni a 
hagyományos bemutatási kereteken és a művészetet a városi, 
hétköznapi életbe integrálva, olyan nézőket is el kíván érni, akik 
kevésbe látogatnak el múzeumokba vagy galériákba. 

A fent említett, minden országban azonosan zajló főprogram mellett, a 
társszervezők autonóm módon szervezik a helyi projekt megvalósítását 
a saját partnereik segítségével. 
A partnerszervezők önálló programokat, bemutatókat, konferenciákat 
rendeznek, amelyek újabb lehetőségeket biztosítanak, hogy itthon és 
külföldön megvalósítsák saját elképzeléseiket és egyben, kiegészítsék 
a közös projekt tematikáját. 
(A részletes leírást ld. mellékelve.)

Magyar művészek jelentkezését várjuk a „Művészet a kirakatban, 
Európában” kiállítás-sorozaton való részvételre. 

A pályázó jelentkezők közül 5 művész kap majd lehetőséget, hogy 
megvalósítsa elképzeléseit. 
A művészek együtt fognak utazni a külföldi kiállítások helyszíneire, ahol 
a megnyitók előtt, egy hét áll rendelkezésükre a művek kivitelezéséhez 
és a kiállítások illetve a nyitó események után, hazautaznak. 
A külföldi utazások, a szállás és a napi díj (egy étkezés/nap), a 
művészek számára, a projekt költségvetési keretéből biztosított. 
A művészek és műveik, megjelennek a „Művészet a kirakatban, 
Európában” projekt Internetes oldalain és kiadványaiban és hosszú 
távú együttműködési lehetőségeket építhetnek Európai Uniós 
partnerekkel. 


Pályázati feltételek

A pályázatra jelentkezésnek nem feltétele, hogy a jelentkező, 
művészeti végzettséggel vagy nyelvvizsga bizonyítvánnyal 
rendelkezzen, de beszéd szinten meg kell, hogy tudja értetni magát a 
külföldi partnerekkel. 

Előnyt élvezhetnek azok a pályázók, akik 
1.	olyan művek létrehozását tervezik, amelyek újszerűen 
használják a kirakatban történő megjelenés, a nyilvános tér 
kommunikációs lehetőségeit az utca emberével
2.	az egymást követő 5 kiállításukat úgy tervezik, hogy 
kiemelten meglátják és alkalmazzák a sorozatszerűségben rejlő 
lehetőségeket, de egy-egy kiállítási anyag önmagában is értelmezhető 

Örömmel fogadunk olyan pályázókat, akik a Budapest-i (2006. Március) 
kiállítás-sorozat idejére, a kiállítások helyszínéül a maguk és esetleg 
más kiállító művészek számára kirakatot tudnak biztosítani. Ilyen 
esetben a pontos helyszín megadását és szándéknyilatkozatot kérünk 
mellékelni a kirakat tulajdonosától, amelyben vállalja, hogy a megadott 
időszakban a kirakatát a projekt megvalósításához ingyen biztosítja.

A tervek kidolgozásánál vegyétek figyelembe, hogy a különböző külföldi 
helyszíneken csak néhány nap áll rendelkezésetekre a művek 
kivitelezésére, hogy az esetleges repülőn történő szállításnak milyen 
feltételei vannak (magatoknak kell majd minden utazáskor önállóan 
elintézni a szükséges anyagok szállítását) és hogy a kirakatok, 
amelyekben kiállítani fogtok, nem minden esetben lesznek 
biztosíthatóak. 

A pályázatban kérjük az 5 kirakatba szánt mű tervét, egy 
hozzávetőleges költségvetést, az alkotói hozzáállás bemutatását és 
egy szakmai önéletrajzot. 


A „Művészet a kirakatban, Európában” projektre való jelentkezéshez, 
tájékozódásként figyelmetekbe ajánljuk a KIRAKAT/ART WINDOW CD-
ROM-ot, amely a KIRAKAT GALÉRIA – BUDAPEST két és fél éves 
működésének teljes dokumentációja és összes kiállítójának (36 magyar 
és külföldi művész) anyagai mellett, tartalmaz egy nemzetközi 
képzőművészeti kirakatgyűjteményt 1900-tól, napjainkig. 
Megtekinthető és megvásárolható korlátozott példányszámban, a 
GODOT Galériában (Bp., Madách út 8.), 2005. Február 7-től, Március 15-
ig. 

A művészek jelentkezését, a kért anyagok beküldésével, az 
artwindow at freemail.hu e-mail címre várjuk, 2005. Március 30-ig.


Szívesen vesszük, minden olyan segítőkész érdeklődő jelentkezését is, 
aki a fent említett kritériumokat nem tudja teljesíteni, de használaton 
kívüli kirakatokhoz tud elérhetőséget biztosítani vagy olyan önálló 
elképzelései vannak, amelyek alkalmasak arra, hogy a „Művészet a 
kirakatban, Európában” projekt keretében kiegészítő programként 
megvalósuljanak. 



Magyarországi főszervezők: 
Sárosi Anita és Szörényi Beatrix
(KIRAKAT GALÉRIA – BUDAPEST)




More information about the Artinfo mailing list