[artinfo]maghívó_local calls

Studio studio at c3.hu
Mon May 19 11:53:34 CEST 2003


2003. május 19-én 19.30-tól svéd képzőművészek tartanak előadást munkáikról a Stúdióban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A bemutatkozó svéd művészek (Marie Bondeson, Lo Caidahl, Lena Hansson, Peter Hefner, Froydi Laszlo, Björn Perborg, Leo Pettersson, Zsuzsanna Gilice) a LOCAL CALLS svéd-magyar cserekiállítás résztvevői.

A LOCAL CALLS magyar-svéd kiállítás-cseréről:
A kezdeményezés 2001 őszén indult, elindítója Hefner Péter.
Az kiállítás, melynek alapgondolata egész egyszerűen a két ország művészeti klímájának különbözősége, a különböző tapasztalatokat kívánja egymás mellé állítani: egyfelől a külső feltételeket mint a szélesebb társadalmi helyzet befolyását, másfelől a személyesebb
körülményeket, mint pl. a nem, kor és kifejezésmód szerepét. Ezért a részt vevő művészcsoportok inkább két művészeti flórának keresztmetszeteit fogják tükrözni, mintsem egy kihangsúlyozott művészeti irányzatot. Közös nevezőként inkább a nyitott és kíváncsi művészeti hozzáállást jelölhetjük meg.
A kiállítás magyar résztvevői: Beczúr Emese, Bukta Imre, Csörgő Attila, Deim Peter, El-Hassan Róza, Erdélyi Gábor, Imre Mariann, Lois Viktor.

Néhány szó a svéd művészekről:

Marie Bondeson (1957): Animációval/videóval dolgozik többek között. A humor és a
politika fontos eszközök munkáiban.

Lo Caidahl (1955): Párhuzamosan dolgozik fekete-fehér fotóval, filmmel és performance-szal. A Paletten című folyóirat felelős kiadója.

Björn Perborg (1974): Ötödéves a Valand Képzőművészeti Főiskolán, Göteborgban.
Videó, festészet, zene, performance műfajokban alkot, nyitott tájékozódás jellemzi
munkáit

Zsuzsanna Gilice (1970): Szintén ötödéves a Valand Képzőművészeti Főiskolán, Göteborgban. Jelenleg nagyméretű grafitrajzokkal dolgozik, szövegtöredékeket is felhasználva.

Lena Hansson (1969): Képek, videofilmek készítésekor a "legkisebb közös nevezőt" használja, amit az eszközök (számítógép, digitális kamera) engedélyeznek. 

Peter Hefner (1960): Különböző állapotokat, képeket, fogalmakat formál a lehető legegyszerűbb "tőmondatokká", vizuális installációkká, képekké.

Froydi Laszlo (1968): Festészettel és performance-szal foglalkozik.

Leo Pettersson (1953): Többek között gránittal, nyírfával dolgozik, objekteket készít.





More information about the Artinfo mailing list