<!doctype html public "-//W3C//DTD W3 HTML//EN">
<html><head><style type="text/css"><!--
blockquote, dl, ul, ol, li { padding-top: 0 ; padding-bottom: 0 }
--></style><title>OFF-Biennálé 2017 | Játékok
népe</title></head><body>
<div>Játékok népe</div>
<div><br></div>
<div>Baladrán, Zbynűk, Billing, Johanna, Chetwynd, Marvin Gaye,
Ex-Artists' Collective (Kaszás Tamás és Loránt Anikó ),
Kokesch Ádám, KoČátková, Eva, Piotrowska, Joanna, Straub,
Jean-Marie és Huillet, Daničle<x-tab>
</x-tab><x-tab>
</x-tab><x-tab>
</x-tab></div>
<div>OFF-Biennálé 2017</div>
<div><br></div>
<div><a
href=
"http://www.ikon.hu/artroll/index?search=e_id&search_string=13880"
><img
src="http://www.ikon.hu/image/uploadedimage?e_id=13880"></a>
<a
href=
"http://www.ikon.hu/artroll/index?search=e_id&search_string=13880"
> megnyitó | 2017. szeptember 29. 19:00</a><br>
</div>
<div>web | <a
href="http://offbiennale.hu/hu/programs/people-players"
>http://offbiennale.hu/hu/programs/people-players</a><br>
</div>
<div>a kiállítás bezárása | 2017. november 5.<br>
</div>
<div>cím | Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista
köz 1.; bejárat a Szabad sajtó út fel‘l)<br>
</div>
<div>Ha feln‘ttként játékot mondunk, akkor az újrakezdés,
az alternatív valóságok lehet‘ségét keressük.
Feltételezzük, hogy a játékba való belépés önkéntes,
kényszer nélküli, a játékban szabadok lehetünk,
újrakódolhatjuk tapasztalatainkat a világról. A játék
terében a környez‘ világ szabályainak elfogadása,
kiigazítása, felfüggesztése vagy az azokkal való
szembefordulás és a valóság figyelmen kívül hagyása
egyaránt lehetséges - magunk választunk stratégiát
anélkül, hogy döntésünket véglegesnek kellene tekinteni.</div>
<div><br></div>
<div><x-tab>
</x-tab>Játszunk, mert szándékaink visszapattannak a
valóságról, és játszunk, mert nem akarjuk ezt elfogadni.
Hisszük, hogy a játék másfelé vezet, vagy másként visz
ugyanarra. Új képességeket ad és néz‘pontokat kínál,
és így - mint minden, ami tanulás - végül mégiscsak
átformálja a valóságot. Ebben társa a mžvészet a
játéknak, ezért van a mžvészeknek különös nyitottsága
és érzékenysége a játékok, de a valóság leleplezése
iránt is.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>A
kiállítás mžvei a játék idealizálásának
veszélyeir‘l is szólnak: arról, ahogy az ártatlanság nehéz
terhét helyezzük a gyerekekre, vagy ahogyan a párhuzamos
világokba záródás csapdáját játékkal takarjuk el. A
Játékok népe kiállítást a játék öröme és a
játszás mint a felismerés józansága fogja körül.
Felszabadult és elgondolkodó, kint is van és bent is van;
játszik és látja magát játszani.<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>támogatók: Az OFF-Biennále 2017-es kiadásának f‘
együttmžköd‘ partnere a lipcsei GfZK - Galerie für
Zeitgenössische Kunst. Az együttmžködés támogatója a
Német Szövetségi Kulturális Alap. Erste Stiftung, Goethe
Intézet, Adam Mickiewicz Intézet, Hope Scott Trust, Cseh Centrum,
Három Holló<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Zbynűk Baladrán: To be framed (Bekeretezend‘), 2016<br>
<x-tab> </x-tab>full HD video, 8'11''; a
mžvész jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Zbynűk Baladrán videómžvei, szövegei és
installációi elmélyült antropológiai és etnográfiai
megfigyelésekre épülnek. To be framed [Bekeretezend‘] címž
videójának szerepl‘i egy különös, társadalmon
kívüli, önszervez‘d‘ gyerekközösség tagjai. Bár a
gyerekek a videóban egyáltalán nem viselkednek agresszíven, a
filmet végig fojtott, er‘szakos hangulat lengi be. A
narrációból lassan kiderül, hogy egy eljátszott
szituációról van szó, és a film szerepl‘i nem azok, akiknek mi
gondoljuk ‘ket. Gondolataikat, érzéseiket is más tomácsolja:
egy küls‘ szemlél‘, aki fordításával maga is er‘szakot
tesz. A fordítás gesztusa arra az ellentétre mutat rá, ami a
gyerekek világa és a között a kép között feszül,
amilyennek a feln‘ttek látják/látni szeretnék azt.
Baladrán a gyerekek ártatlannak tekintett világát használja
kiindulópontként arra, hogy a társadalmon belüli
er‘szakról beszéljen, és tanuljon ebb‘l az er‘szakból. Azt
vizsgálja, miként lehetséges leereszkedés és er‘szak
nélkül beszélni és cselekedni, és hogyan kerülhetjük el
azt, hogy reprodukáljuk azt az er‘szakot, amit a minket
körülvev‘ valóságban nap mint nap tapasztalunk. Baladrán nem
csupán rámutat erre a témára, hanem önmagát és a
filmkészítés aktusát is kritikusan vizsgálja: saját magát
a kamerát tartó er‘szakos fordítóként jeleníti meg. A
film elmerül az er‘szakban, okul bel‘le és önmaga ellen
fordítja azt.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Johanna
Billing: Úgyis addig élek, amíg meg nem halok / I'm Gonna Live
Anyhow Until I Die, 2012<br>
<x-tab> </x-tab>HD, Blu-Ray, 16'29'' / loop; a mžvész és a
Hollybush Gardens, London jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Johanna
Billing filmes és zenei munkáinak kiindulópontja többnyire az
egyén és a közösség viszonya. Intenzív figyelemr‘l és
empátiáról tanúskodó filmjei megrendezett és spontán
helyzetek zökken‘mentes összekapcsolódásai által
születnek meg. Az OFF-Biennálén bemutatott filmje, az Úgyis
addig élek, amíg meg nem halok (I'm gonna live anyhow until I
die) tükrözi a mžvész elkötelezett érdekl‘dését a
közösségi, egymást segít‘ tanulás iránt. De
létrejöttének hátterében ott vannak azok a 2010-es olaszország
demonstrációk, melyek az oktatási rendszert ért
megszorítások ellen szervez‘dtek, illetve a populista oktatási
reformot ért kritikák is.</div>
<div><br></div>
<div><x-tab> </x-tab>A
2012-ben forgatott film egy csapat római gyereket kísér, amint
feltžnésmentesen elhagyják azt a Tevere-parti éttermet, ahol
szüleik békésen ebédelnek, és csapatot alkotva futva
indulnak neki a városnak. Útjuk egy üres iskolaépületbe
vezet, ahol megállt az id‘: a termek berendezése, az
eszközök ismer‘sen kortalanok. A gyerekek kíváncsian kutatva
bolyonganak az épületben, termeket és szekrényeket
nyitogatnak, megpróbálják kitalálni, mi mire lehet (vagy
lehetett) jó. Papírt, festéket, ecsetet ragadnak, és
elmélyült maszatolásba kezdenek az iskola folyosóján a
korlátozó rendszabályokat megtestesít‘ osztálytermeken
kívül. A folyosó padlóját lassan beterít‘ fekete
paca-lenyomatok a Rorschach-tesztek világát idézik, így a
néz‘k válnak a teszt alanyaivá, mi értelmezhetjük, mit
látunk a foltokban. A gyerekek eközben továbbállnak, klasszikus
római munkásnegyedeken keresztül tétova sietséggel
indulnak az étterem - a feln‘ttek társadalma - felé.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Marvin
Gaye Chetwynd: Valahol Európában van egy állatközönség!,
2017<br>
<x-tab> </x-tab>jelmezek; a mžvész
jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab><br>
<x-tab> </x-tab>Marvin Gaye
Chetwynd Valahol Európában van egy állatközönség! címž
performansza az OFF-Biennále Budapest felkérésre készült. Az
együttmžködésen alapuló performanszprojekt Radványi Géza
Valahol Európában (1948) címž filmjét dolgozta fel,
Budapesten él‘ gyermekekkel és fiatal feln‘ttekkel. A darab
narratíváját a résztvev‘ gyermekek alakították,
aszerint, hogy hogyan értelmezték a filmet. A kiállításban
látható videó az OFF-Biennálén bemutatott performansz
dokumentációja. A darabban is feltžn‘ állatjelmezeket Marvin
Gaye Chetwynd saját kezžleg készítette. A jelmezek közül
pár olyan, Chetwynd által vezetett workshopon született,
amelyben egy gyermekotthon lakói is részt vettek.<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Ex-Artists' Collective (Kaszás Tamás és Loránt
Anikó): Játékok népe, 2013-2017<br>
<x-tab> </x-tab>installáció; a mžvészek
jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>A 2003
óta együttmžköd‘ Kaszás Tamás és Loránt Anikó
2010-ben vették fel az Ex-Artists' Collective nevet ily módon is
jelezve, hogy tevékenységük fókuszában nem a hagyományos
értelemben vett mžvészeti kérdések állnak. Mžveik ugyanis
olyan témákkal foglalkoznak, mint például a kivonulás, a
természettel való együttélés lehet‘ségei, a népi
tudomány vagy a fiktív antropológia.<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Játékok népe címž installációjuk a 2013-óta
folyamatosan b‘vül‘, azonos címž videó-sorozatukon alapul.
A rövid videók olyan játékokat mutatnak be, melyekben
használt tárgyak, a hagyományos népi tudomány elemei és az
idegen kultúrákból átvett minták egyaránt szerepet kapnak.
A különböz‘ játékok - legyenek azok általuk
készített tárgyak, egy fiktív népcsoport öltözékei vagy
elképzelt szokásai - mind a néptudomány alapelveib‘l
indulnak ki; olcsó és újra felhasznált anyagokat használnak,
és egyaránt alkalmazzák az általuk elérhet‘ összes
régi és új technikát. A saját magukat antropológusként
megfigyel‘ Ex-Artists' Collective tagjai a városból kivonult,
és a természettel együtt él‘ közösség tagjaiként
jelennek meg, akik egy saját külön valóságot építenek
maguknak, ahol a kreativitás, a játék és az öröm játssza
a f‘szerepet. Az installációban szerepl‘ videók, rajzok és
tárgyak, illetve a kiállítás ideje alatt a mžvészek
által tartott workshopok egy olyan világba engednek bepillantást,
mely igyekszik túllépni a mindennapokat uraló sokoldalú
függési helyzeteken, és melynek középpontjában az autonóm
gondolkodás, a képzel‘er‘, és a közös szabad játék
áll. Egy világba, mely egyszerre tžnik számunkra ismertnek, s
közben mégis meglep‘en idegennek és távolinak látszik.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Kokesch
Ádám: Cím nélkül, 2017<br>
<x-tab> </x-tab>installáció, változó méret; a
mžvész jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Kokesch
Ádám újrahasznosított anyagokból, hétköznapi high- és
low-tech tárgyakból, geometrikusan festett felületekb‘l
állítja össze titokzatos tárgyegyütteseit egy precíz,
ugyanakkor mégis szertelen bels‘ logika mentén. Kokesch
mžveire jellemz‘ a különböz‘ mžvészeti irányzatokkal
való folyamatos intellektuális konfrontáció, az absztrakt
mžvészeti hagyomány termékeny továbbgondolása. Kokesch a
pontos, látszólag technikai kivitelezést a DIY esztétikával
ötvözi, az ezek mentén folytatott kísérletezés adja
mžveinek sajátos, csak a mžvészre jellemz‘,
összetéveszthetetlen karakterét.</div>
<div><br></div>
<div><x-tab> </x-tab>Az
OFF-Biennáléra készített installációja szabadon
variálható modulokból épül fel. A különös
szerkezetekb‘l és pszeudo használati tárgyakból egy olyan
világkép-modell rendez‘dik össze, melyben egyaránt helyet kap
a mžvészre jellemz‘ idealista, utópikus gondolkodás és a
cselekvés megragadási kísérlete. Nyitott, lezáratlan
folyamatot sejtet‘, vagyis elemeiben egymásra épül‘,
átrendezhet‘ és visszabontható installációi mintha az
utópia folyamatos fenntartására, a kísérlet mint létforma
megvalósítására törekednének gyermeki játékossággal
és obszesszív komolysággal.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Eva
KoČátková<br>
<x-tab> </x-tab>A (Pók), 2016; fém, hang<br>
<x-tab> </x-tab>B (Mondd meg
ki), 2016; fém, hang<br>
<x-tab> </x-tab>C (Te), 2016;
fém, hang<br>
<x-tab> </x-tab>D (Elfelejteni a kígyót), 2016; fém, hang<br>
<x-tab> </x-tab>E (Ed), 2016;
fém, hang<br>
<x-tab> </x-tab>a mžvész és a Meyer Riegger Gallery
jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Eva
KoČátková mžvei gyakran a legszžkebb környezetéb‘l,
személyes tapasztalataiból indulnak ki; a család, az iskola vagy
más alapvet‘ közösségek mechanizmusaival, rítusaival
foglalkoznak. Mžveinek visszatér‘ témái a társadalmi
kontroll és a manipuláció, az egyén különböz‘
társadalmi struktúrákban elfoglalt pozíciói és az ezen
belüli mozgás lehet‘ségei. A Játékok népe címž
kiállításon bemutatott, járókeretekhez vagy a kisgyerekek
járástanulását segít‘ eszközökhöz hasonlító
mžvei szintén olyan témákat vetnek fel, mint a a limitált
mozgás, a kontroll nélküli szabad cselekedet lehet‘sége,
illetve az olyan láthatatlan, korlátozó struktúrák,
amelyeket mások építenek körénk, vagy éppen mi hozunk
létre saját magunk számára.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>A
járókeretek valahol félúton helyezkednek el egy ketrec és egy
furcsa él‘lény között. A rájuk rögzített
fülhallgatók segítségével végigvezetik a látogatót a
kiállítás terén, elképzelt szobákba és tájakra
kalauzolják ‘ket, és - mint egy-egy játékos
gondolatkísérlet - egy másfajta tértapasztalatra,
fókuszáltabb járásra, a mozgás és a beszéd
összekapcsolására tesznek különféle javaslatokat. A
járókeret támogatást és bátorítást nyújt
használójának, segíti, hogy lásson és tapasztaljon, vezeti és
tanítja. Ugyanakkor a séta folyamán kialakul egyfajta
kölcsönös függ‘ viszony is az eszköz és használója
között. Egy id‘ után egyre nehezebben eldönthet‘, hogy ki
vezet kit, és hogy a valós térben tett séta irányítja a
képzeletbelit, vagy fordítva.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Joanna
Piotrowska: Frantic [Eszeveszett], 2016-17<br>
<x-tab> </x-tab>fotósorozat; a
mžvész jóvoltából<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>A
londoni Royal College of Art fotográfia szakán végzett Joanna
Piotrowska mžvei a performansz, az installáció és a
dokumentarista fotó metszéspontján egyensúlyoznak.
Fekete-fehér fotósorozatain jellemz‘en emberek és tárgyak
megrendezett, szokatlan és abszurd kompozícióit rögzíti.
Legújabb, Frantic címž sorozatához (2016-17) Rio de
Janeiróban és Varsóban kért fel helyieket, hogy otthonukban,
személyes tárgyaikból és bútoraikból építsenek
bunkereket. A sz‘nyegekb‘l és bútorokból gyermekként
összeszerelt ,,kisházak" az els‘ saját-terek, a sérthetetlen
biztonság rejtekhelyei. Piotrowska a néhol billeg‘, máshol
elhagyatott vagy épp antropomorf építmények és a már
feln‘tt, mozdulatlan lakók ingatag viszonyát dokumentálja. Ebben
a finom, feszült egyensúlyban a biztonságba vetett gyermekkori
hitet felváltja a biztonság keresésének utópiája.<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Jean-Marie Straub - Daničle Huillet: En rachâchant,
[Racsacsálva] 1982<br>
<x-tab> </x-tab>35 mm film, DVD-re átírva; Agence du court
métrage<br>
</div>
<div><x-tab>
</x-tab>Daničle Huillet és Jean-Merie Straub szigorú,
elgondolkodtató és gyakran radikálisan politikus filmjei
között az En rachâchant [Racsacsálva] az egyetlen vígjáték.
Minden filmjük egy létez‘ irodalmi mž vagy politikai szöveg
adaptációja, ahogy az En rachâchant is, mely Marguerite Duras
“Ah! Ernesto!" (1971) címž novelláján alapul. A novella egy
9 éves kisfiúról szól, aki a tekintélyelvžség minden
formáját határozottan elutasítja, akár a családban, akár
az iskolában, akár a társadalomban találkozik vele.<br>
</div>
<div><x-tab> </x-tab>Ernesto
egy napon kijelenti, hogy többé nem akar iskolába menni, mert
ott csak olyan dolgokat tanítanak, amiket ‘ nem tud. A szülei
elviszik Ernestót az iskolába, hogy beszéljenek a tanárával.
A tanár tekintélye és érvei azonban kudarcot vallanak.
Ernesto, akit általában - ahogy apja mondja - “senki sem
lát, mintha nem is létezne", határozott és meglep‘
válaszokat ad a neki feltett kérdésekre, ezek a tanárt
felbosszantják, a szül‘ket pedig kétségbe ejtik. A tanár
el‘ször különböz‘ módokon próbálja meggy‘zni a
kisfiút arról, hogy járjon iskolába, majd egyre
kétségbeesettebben és ingerültebben akarja rábírni arra, hogy
magyarázza el, miért utasítja vissza az iskolát és a
tanulást. Ernesto elmondja, hogy az iskola túl hosszadalmas, és
nincs semmi értelme, nem változtat semmin. “De hogyan akarod
megtanulni azt, amit még nem tudsz?" kérdezi a tanár.
“Is-mé-mét-tel-léssel" (rachâchant) - válaszolja
Ernesto - “ez egy új módszer." Ernesto pimasz és lázadó
hozzáállása alapjaiban kérd‘jelezi meg az általánosan
elfogadott oktatási rendszert és azt a konformista
világszemléletet, amit a filmben szerepl‘ feln‘ttek
képviselnek.</div>
<div> </div>
</body>
</html>