<div dir="auto">T. Lista,<div dir="auto"><br></div><div dir="auto">Kössz, hogy 2010-ben beszállítottatok a dilisek gyógykezelésére jogtalanul, és úgy kezdtem 2011-et, hogy 30 kiló plusszal próbáltam benyalni magam abba a rendszerbe, ami végülis egy diplomát adott a kezembe, amivel lehet, tényleg lehet tovább menni. Ezt annak is köszönhetem, hogy szeretek olvasni, így nem tagadom, tényleg szégyellem magam, ha olyat nem tudtam, amit másoktól el se vártak. 2011-ben még azt híresztelték rólam, hogy egy lányt folytogattam a Képzőn, és ez a lány nem tudni ki volt. Horváth Byronról azt híresztelték régebben, hogy egy erőszakos állat, mert küzdő sportol. Én is egyre jobban belemegyek a küzdő sportba, de nem vagyok állat. Csak elegem van a gyökérségből és már nem érdekel. Nem érdekel a spirituális lófasz, nem érdekel a tingli tangli zenélgetés. Főleg ha le vagyok nézve, mert nem szopom állandóan a faszt és nem sodrom az ingyen cigit. Le vagyok nézve most, hogy a mome dla-ra jelentkezem, mert sportolok, és nem a trafó galériában állítom ki a kamu szart. Le van nézve az egész világ a művészet által mert sok fasszopó kurvázásra használja az egészet. A legnagyobb kurvapecérek szólnak be a csajozási módszereimre. Horror sztorikat találnak ki rólam, hogy én dilis vagyok. Kiben bízhatok? Kinek érdemes beszélnem? Mi az a közösség, amihez tartozom? Miért szóltok bele a magánéletembe, barátaim? Miért egyre nagyobb a bizalmatlanság felém, amikor ti már lófasszal se foglalkoztok, én pedig csak kutatok kitartóan. A könnyek kiszöktek most a szemeimből. Én azt hittem, ez az intermédia arról szól majd, hogy felfedezzük a világot. De még az utolsó esti csajt is lenyúljátok, mert akkora a művészetetek? Nem tudtok kettesben hagyni minket? Hogy történjen valami jó velem? Nem hajthat örökké a megfelelési kényszer, mint amikor 2010-ben úgy az ágyhoz kötöztek, hogy a bokámon a csontig bevágott a zsineg. Ezután híztam 128 kilóra. Óriási bizonyítási vágy volt bennem. Ma is az van, szívesen írok ide. Az elmúlt 2 hónapban volt, hogy vasajtó mögé zártak egy szobába, ahol egyedül voltam. De hol okostojás vagyok, hol agyatlan sportoló, hol cigánynak, arabnak néznek, villighatok azzal, hogy elmegyek zsidónak, máshol győzködnek hogy nem vagyok az, mert apámat nem így hívták. Szanaszét szívatnak a feministák, de engem érettségiző lányok rontottak meg, amikor 12 éves voltam, egy táborban. Nekem nem kellett senki a világon csak egy, akit már féltenek tőlem. Én nem tudom mit tehetek már ebben az életben, hogy legyen értelme művésznek, tudósnak lenni, amikor senkinek egy könyvet nem látok a kezében. Kérem az Istent, hogy csinálja vissza, amit rosszul csináltam az elmúlt hónapokban, mert én már rosszul érzem magam ebben a szcénában. Úgy érzem, becsapjuk az embereket, és végveszélybe sodorjuk az emberi kultúrát, ha kamuzunk, és becsapjuk magunkat.</div></div>